Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Hajnali misék a Salomvári Plébánián

Hajnali miseAz adventi időszak kezdetétől heti két alkalommal Rorate, hajnali miséken vehetünk részt a salomvári templomban, köszönhetően Mikolás Attila plébános atya odaadó szolgálatának.

„Sötétben járunk, hajnalra várunk: Jőjj el, Istenünk!”(Hozsanna 13.)

 

Hajnali miseAz első heti evangéliumokhoz kapcsolódva Attila atya a tettekben megnyilvánuló hit fontosságát emelte ki. Mi is fenntartás nélkül higgyünk Jézusban, és ez látszódjon meg mindennapi életünkben is. /Mt 9,27-31./

Ugyanígy fontos a keresztény ember számára az empátia, a beleélés képessége; a másik személlyel való együttérzés. Jézus az emberek között járva tanított, gyógyított, „megesett a szíve rajtuk.” Nekünk is nyitott szemmel és nyitott szívvel kell embertársaink felé fordulni. /Mt 9,35-10,1. 6-8/

A szombati szentmisék után az iskola ebédlőjében közös reggelin veszünk részt, építve ezzel is Isten Országát és várva az Úr eljövetelét.

A plébánia területén még Zalacsében és Vaspörben van hajnali mise.

 

Kép és szöveg: Hegedűs Ferenc