Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Gyertyakiállítás Nicken


Gyertyák NickenFebruár 2-ig, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéig látható együtt közel 200 gyertya Nicken, a Kulturális Örökség Házban, hogy megerősítse bennünk az üzenetet az égi fény befogadására.


”Minden kis viaszgyertya megtanít arra, hogy egy kis melegért, fényért érdemes tövig égni, mert a kis dolgok fénye az, ami bevilágítja életünket.” (Molnár Ferenc)

A gyertya a végig kíséri az ember életét, ünnepeit. A Világ Világosságának, Jézus Krisztusnak születésére készülve advent 4. vasárnapján a nicki egykori iskolaépületben kiállításon mutatták be a község lakói az otthonokban lévő érdekes gyertyákat. Meglepő, hogy milyen sok volt közöttük a karácsonyi tárgyú.  Akiknek köszönetet mondunk a szép gyertyák közrebocsátásáért: Biczó Pálné, Füle László, Hegyi Rita, Horváthné Illés Szilvia, Kondor Lajos, Könczöl Csaba, Könczöl Lászlóné, László Józsefné, Nagyné Biczó Anita, Novák Lászlóné, Szabóné Csorba Krisztina, Simon Jánosné, Takács–Dani Ardienn, Tóth Péterné, Vörösné Baranyi Cecília.

A képek megtekinthetők a Nicki Parókia Facebook oldalon!