Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

A SZERETET RENDJE - ADVENTI LELKINAP A PREMONTREIBEN


1dsc4275-1December 20-án reggel közös imával kezdték lelkinapjukat a Premontrei Gimnázium tanárai és diákjai.


2dsc4275-36A székesegyházban tartott szentmisét Szár Gyula Gergely atya celebrálta, aki prédikációjában Isten lehetetlent nem ismerő szeretetének befogadásáról beszélt: „ A szeretet rendje pedig az, hogy észrevesszük az Úr jelenlétét a világban, ezen a karácsonyon, és elfogadjuk ajándékát: a szeretetet”.

Ezekhez a gondolatokhoz kapcsolódott Béri Renátó karmelita szerzetes előadása is, amelyben a fiatal atya – mintegy a lelkinap felvezetéseként – december 2-án arról beszélt a gimnázium tantestületének, hogy mi módon gyógyíthatjuk magunkat a bennünk élő istenkép átformálásával. Ha ugyanis egy szerető, elfogadó Isten képe él bennünk, és nem egy büntető, haraggal lesújtó Úré, akkor könnyebben meg tudunk nyílni az Ő gyógyító szeretete felé.

5dsc4275-5A december 20-i lelkinap a szentmise után a Rád találtam nevet viselő zalaegerszegi dicsőítő csoport előadásával folytatódott. Programjukat találóan jellemzi az az összefoglaló, amelyet Facebook-oldalukon osztottak meg: „...sikerült egy helyre összeterelni jó néhány keresztény könnyűzenészt, és néhány olyan elkötelezett emberkét, aki mert nyíltan beszélni önmagáról, életéről, küzdelmeiről, esendőségéről, megtéréséről. Mindezt tarkítva sok jó, mai zenével, vidámsággal, örömmel.”

A lelkinap tanár és diák számára egyaránt tudott olyasmit nyújtani, amire az illetőnek szüksége lehet: az életvezetésünket segítő gondolatokat, a zene és az együttlét örömét – a szeretet rendje szerint pedig csupán annyit kellett tennünk, hogy ezt az ajándékot elfogadtuk, befogadtuk.

Szöveg: Szakály Szilvia, tanár