Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

2017-ben is Premontrei Diákbál

Premontrei diákbálIdén február 3-án került megrendezésre a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium diákbálja. 

Premontrei diákbálA bálnak ebben az évben is, a már megszokottnak mondható Palace Cafe adott otthont. A kapunyitás 18 órakor volt, bár ekkor még csak néhány diák és tanár jelent meg a helyszínen. Azért szépen lassan érkeztek az alkalomnak megfelelően felöltözött bálozók. 19 óra után a rendezvény két házigazdája, Vinkovits Adrienn és Bakucz Kornél köszöntötték a vendégeket. Elsőként a főszervezőt Nagy Lilit konferálták fel, aki elmondta, hogy két hét alatt kellett egy színvonalas rendezvényt megszervezniük, majd mindenkinek jó szórakozást kívánt.

Premontrei diákbálA köszöntő után először Deák Fanni írszetepptáncos rövid műsora szórakoztatta a bálozókat, majd a gimnázium tehetséges énekesei adtak elő egy-egy dalt. 20 óra körül került sor a nyitótáncra és ezt követően nem is lehetett elvenni a fiatalság kedvét az önfeledt szórakozástól. A jobbnál-jobb retró zenéket csak a tombola húzás és a bálkirály és királynő választás szakította meg. A szavazatok alapján idén a bálkirálynő Hajós Judit, a bálkirály pedig Kovács Kristóf lett. A fotók és a visszajelzések alapján mind a diákok mind a tanárok jól érezték magukat és várják a következő diákbált egy év múlva.

A képek megtekinthetők az alábbi webhelyen!  

Szöveg:Kéri Péter, tanár