Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Házasság Hete - Gondok, nehézségek a házasságban - Van megoldás

Házasság Hete-SzombathelyFebruár 16-án Krúdy Tamás és Zsófia újságíró házaspár, a parKatt.hu katolikus társkereső oldal alapítói voltak a Házasság Hete szombathelyi programjának vendégei. Őszintén beszéltek házasságuk nehéz időszakairól, az egymásra találásról, a házaspárok közötti intimitásról és Istenről.

Házasság Hete-SzombathelyÉrdekes felmérést mutattak a jelenlévőknek az est vendégei. Egy felmérés szerint azok a párok, akiknek házastársuk az első szexuális partnerük, 5 év múlva is közel 100%-ban együtt voltak még. Azoknál viszont, akiknek volt már a házasságuk előtt is szexuális kapcsolatuk, gyakoribb a válás az említett időszakon belül. Tamás és Zsófia idéztek egy  másik tanulmányt is. Ez azt vizsgálta, hogy miként reagáltak az egyes társadalmak a szexuális szabályok változására, enyhítésére. Kiderült: akár a suméroknál, akár a rómaiaknál, de más közösségekben is, ahol lazítottak az erkölcsi, szexuális szabályokon, ott néhány generáció múlva már érezhető volt a társadalom hanyatlása. Napjainkban is sok országban – éppen a személyek szabadságára hivatkozva – ennek a liberalizációnak vagyunk tanúi. És a következménye....

Nagyon romboló hatása van a fogamzásgátló tablettáknak is. Az ígéretekkel ellentétben, melyek szerint felszabadítják a nőket, éppen, hogy rabságba taszítják őket, mondta a házaspár. A női méltóság vesztett az értékéből, a testük árucikk lett. Ha pedig megfogan az élet, sokan megutálják gyermeküket.

Az Egyháznak van mondanivalója a szexualitásról, hogy mi a szerepe az ember életében. Ezt Szent II. János Pá pápa fogalmazta meg a Test teológiája  című tanításában. A gyermeknemzés, az örömszerzés, két ember kapcsolatának építése/elmélyítése a szexualitás szerepe. 

Ezt követően az est hátralévő részében saját kapcsolatukról meséltek:örömökről, gondokról, és arról, hogy a felmerülő problémákra lehet megoldást találni: együtt. A Krúdy-házaspárral készült rövid interjút itt tekinthetik meg. 

https://www.youtube.com/embed/zcy9nNnfdT8