Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Ismerik őt? Csány Péter atya volt az Egyházmegyei Könyvtár sorozatának vendége

Ismerik őt? Csány Péter

Március 6-án folytatódott az Egyházmegyei Könyvtár, Ismerik őt? című sorozata. Ezúttal Csány Péter szalézi szerzetes atya mesélt életéről, hivatásáról.   

Ismerik őt? Csány Péter

Már a negyedik előadásánál járt hétfőn az Egyházmegyei Könyvtár országosan is egyedülálló sorozata. Egyházmegyénk papjai mutatkoznak be a megjelentek előtt: mindezt azért, hogy a papi szolgálat mellett hétköznapi oldalukat is jobban megismerjük. 

Csány Péter atya egyike azoknak a papoknak az egyházmegyében, akik nem az egyházmegyében születtek, éltek. Felmenői között erdélyi és pápai gyökerekkel rendelkezők is akadtak, katolikus és evangélikus felekezetűek egyaránt. Budapesten született 1970-ben. Nagycsaládban nőtt fel: ő volt a nyolcadik, a legfiatalabb a gyermekek sorában. „Talán ezért is tartom fontosnak, hogy bátorítsak mindenkit a gyermekvállalásra, bár ez egy pap szájából nem hangzik annyira hitelesen” - mondta mosolyogva az atya, aki szívesen idézte fel nagymamája gyömrői házának kertjében minden évben kötött napokon megtartott, egyre terebélyesedő családi találkozókat. Ahogy a testvérei, unokatestvérei családot alapítottak, úgy lettek egyre többen a nyári találkozókon, amelyek elmaradhatatlan része volt az esti közös énekes tábortűz, a móka, a beszélgetések, a szentmise, a köszöntések, a közös sport, a közös ebéd, majd a jelenlévő nagyszülők köszöntése ill. az elhunytak imádságos emlékezete.

Ismerik őt? Csány Péter

A szentendrei Ferences Gimnáziumban tanult Péter atya középiskolában, ahol – elmondása szerint – a bölcs isteni Gondviselés úgy hozta, hogy másodikban évet ismételjen. ”Rajtam kívül még két másik fiúnak jutott hasonló ajándék. Az új osztályunkban, ahová kerültünk, nagy szeretettel fogadtak minket, és érettségi után öt papi ill. szerzetesi hivatást támasztott itt az Úr, köztük a három évismétlő” - mondta Péter atya. A gimnáziumban szerettette meg vele a verseket és a versmondást Soós Ányos atya, aki ferences szerzetesként kezdte pályáját, de a kommunista diktatúra idején „kereten felüliként” el kellett hagynia a rendet, de így sem sokat tétlenkedett: doktorátus mellé összesen hét szakmát tanult ki, és ennek köszönhetően válthatott Szentendrén az iskolabővítés motorjává. Az ő hatására szerette meg – többek között - Dsida Jenő, Illyés Gyula, Kassák Lajos verseit. Dsida Jenő: Az utcaseprő c. versét, amit egy versenyen elő is adott, az egyházmegyei könyvtár közönsége is hallhatta. A vers meghallgatható itt! 

Érettségi után az asztalos szakmát tanulta ki élethivatásnak, de közbelépett Don Bosco. Pontosabban egy szalézi szerzetes által írt, lebilincselő hatású könyv: A fiúk apostola. Péter atya úgy emlékezett vissza, mint élete sorfordító eseményére, a könyvre, az élményre, amely megváltoztatta jövőbeli terveit. „A könyv bedöntötte az életem” - mondta. A rendszerváltás időszakában azonban nem volt könnyű a szalézi rendet utolérni hazánkban: ők ugyanis hivatalosan a kommunista diktatúra idején nem működhettek Magyarországon. Péter atya is Rómába írt levelet a rendi központba, méghozzá németül. Rendkívül meglepődött, amikor magyarul kapott barátságos hangulatú választ. 1991. szeptember 8-án érkezett Szombathelyre, hogy megkezdje a negyven éves kényszerszünet után újraalapított novíciátust. Gyakorlati évét Ausztriában töltötte, a teológiát Németországban végezte, 2000-ben szentelte pappá Újpesten Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát. Nyolcadik éve, 2009 óta szolgál Szombathelyen, a Szent Kvirin plébániatemplom plébánosaként. 

 

Ismerik őt? Csány Péter

Szabadidejében szívesen sportol, elsősorban focizik. Így volt ez régen – még a horvát papi válogatott ellen is rúgta a labdát – és így van ez napjainkban is. Az est végén egy másik hobbijáról, a zenéről is vallott. Több hangszeren is tanult játszani, autodidakta módon. Ezek közül az egyik kedvenc az ukulele, amelyen a Kaláka Zenekar egyik jól ismert dalát is előadta. A dalt meghallgathatják itt! 

 

A sorozat legközelebbi vendége Aigner Géza atya lesz, március 20-án.  

Szöveg: Molnár Péter-Fotó: Fábián Tamás