Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Az egyházmegye hitoktatóinak nagyböjti lelkinapja

Hitoktatók lelkinapjaA Martineum Felnőttképző Akadémián tartották március 4-én  a hitoktatók nagyböjti lelkinapját. A nap előadója Déri Péter atya, csehimindszenti plébános volt.

Hitoktatók lelkinapjaEgyházmegyénkben és a magyar egyházban az idén ünnepeljük Mindszenty József esztergomi érsek, bíboros születésének 125. évfordulóját.  Péter atya a lelki napon főleg a Bíboros úr életének példáját emelte a hitoktatók elé.

 

Első elmélkedésében az életszentség mibenlétéről hallottunk. Miként jelent meg az Ószövetségben és mennyire változott az Úr  Jézus  élete és tanítása alapján. Majd Mindszenty bíboros úr életéből felhozott példák  alapján mutatott rá az ő életszentségére, s arra, hogy a  hitoktató, mint az evangélium hirdetője, hogyan követheti hivatásában  Isten Szolgája életét,  aki természetesen Krisztus igazi követője volt.

Hitoktatók lelkinapjaA második elmélkedésben már a Bíboros úr országos ismertségéről hallottunk, és az ő helytállásáról a nehéz politikai időszakokban. Megismerhettük és követésre méltónak találhatjuk, bátorságát, az összefogásra való felhívását, a szegények, bebörtönzöttek, táborokba zártak meglátogatását, azt, ahogyan igyekezett sokakat meghallgatni. Zalaegerszegen, Veszprémben és Esztergomban is nagyon fontosnak tartotta a családokkal való kapcsolatot, azért, ismerjük azokat akiket Jézushoz akarunk elvezetni.

A lelkinap szentmisével zárult. Elgondolkodtató, hogy Mindszenty bíboros úr milyen fáradhatatlanul igyekezett a keresztény magyarságot megmenteni, lelket és erőt önteni a hívekbe, saját magát nem kímélve és nem féltve.

Szöveg: Salamon Viktória-Fotó: Soproni Mónika