Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Gyémántmise a jánosházai plébániatemplomban

Gyémántmise2017. március 25-én, az Úr születése hírüladásának, népies nevén Gyümölcsoltó Boldogasszony főünnepén Pavlics István, székesegyházi kanonok, nyugalmazott plébános hálaadó gyémántmisét mutatott be. 

Gyémántmise1957. február 15-én szentelték pappá. A jeles évforduló megünneplése az atya februári betegsége miatt történt most. A 60 papi évéből 45 a jánosházai Keresztelő Szent János Plébániához kötődik, mert 1964 és 1976 között káplánként, 1976 és 2009 között plébánosként szolgált (ahogy a jánosháziak ma is nevezik) a Tisztelendő Bácsi.

 

GyémántmiseA szentmise elején a plébánia jelenlegi papjai felolvasták Ferenc pápa áldását, tolmácsolták az egyházmegyei kormányzó úr köszöntését is. A hívek megtöltötték a templomot e kivételes ünnepen, hiszen a jánosházai plébánosok közül eddig senki nem érte meg gyémántjubileumát. A szentmisében a szentbeszédet P. Szabó Imre verbita atya tartotta, aki nagyon hosszú ideje jó barátja, egy évtizeden keresztül pedig a plébániai életben munkatársa volt egykori plébánosunknak. Szentbeszédében a pap Krisztust hirdető feladatáról szólt, a Szűzanyáról és Szent Pál apostolról, mint a pap életének kiemelkedő személyiségeiről tanított. A plébánia hívei nevében Molnár Terézia, a katolikus iskola igazgatója köszöntötte az atyát.
A szentmise végén ünnepélyes áldásban részesültek a hívek, és rövid beszélgetésre körülvették a jubilánst. Az ünnep a plébánián elköltött ünnepi ebéddel zárult, ahol a lelkipásztorok és az egykori közeli munkatársak vettek részt.

Szöveg: Pulay Mária-Fotó: Horváth Zoltán JTV