Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Keresztút a Ság-hegyen


Keresztút a Ság-hegyenÁprilis 9-én, virágvasárnap a Ság-hegyen jártak keresztutat a celldömölki hívek.  


Keresztút a Ság-hegyenA bátrabbak fél 2-kor indultak a celldömölki Nagyboldogasszony Kegytemplomtól a Ság hegy lábáig, ahol délután 3 órakor indultunk együtt fel a hegyre. A szabadtéri keresztutat Kirner Antal Zoltán atya vezette. Jóisten ránk mosolygott, hiszen csodaszép időnk volt, aminek köszönhetően sokat kísérték fel a keresztet a Ság hegy tetejére, a Trianoni keresztig. A lelkesek még a kereszt hordozásában is részt vehettek.

A szabadtéri keresztút mindig nagy élmény kicsiknek és nagyoknak, hiszen amellett, hogy közösen járhatjuk végig Jézus krisztus szenvedésének állomásait nagyobb fizikai igénybevétellel, közelebb kerülhettünk a természethez, rácsodálkozhattunk annak szépségére. Az állomások között közös imádsággal, énekekkel haladtunk, amelynek köszönhetően meghitté, közösségi élménnyé válhatott a keresztút. Ennek a szép élménynek köszönhetően pedig megfelelő lelkülettel nézhetünk a Nagyhét elé.

Természetesen azok részére, akik nem tudtak a Ság hegyre kijönni, a templomban is tartottak keresztutat, Kovács Ferenc káplán atya vezetésével.

Szöveg: Nagy Ivett-Fénykép: Dala Ferenc