Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

„A VÍZ, MINT ÉLETMENTŐ” - Brenneres diákok első helyezése az ÖKO-NET internetes természetvédelmi versenyen


Öko-net versenyA Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola által szervezett ÖKO-NET internetes természetvédelmi versenyen a Brenner-iskolát Kovács Norbert és Kiss Benedek 6. n osztályos tanulók képviselték.


A verseny a vizet állította a középpontba, mint az létezés és az élet egyik alapelemét. A víz, mint érték, a víz, mint az élet feltétele, a természetes vizek szennyezése, a vízi élővilág védelme napjaink olyan fontos kérdései, amelyek a tudósokat is foglalkoztatják.
A versenyzőknek e kérdéseken belül kellett – a számítástechnika, az internet lehetőségeit felhasználva – elkészíteniük pályamunkáikat. Tanulóink egy nagyon informatív, látványos és igényes PPT bemutatóval neveztek, amelyben a természetes vizek szennyezésével foglalkoztak. A zsűri első helyezéssel értékelte a téma tartalmi megközelítését és a grafikai kivitelezést.

Gratulálunk a fiuknak, reméljük, a téma iránti érdeklődésük fennmarad, és elkötelezett hívei lesznek a környezetvédelem ügyének, ezzel jó példát mutatva a diáktársaiknak.

Szöveg és fotó: Karagityné Geiger Szilvia