Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Újabb siker az országos Jedlik Ányos Matematika Versenyen


Jedlik Ányos Matematika VersenyA szombathelyi Brenner János-iskola diákja remek eredményeket ért el a Jedlik Ányos Matematika Verseny országos döntőjében. 


Jedlik Ányos Matematika VersenyErnyey Júlia a Jedlik Ányos Matematika Verseny országos döntőjébe jutott, már második alkalommal. A verseny három fordulóból állt. Az első forduló a felkészülést segítette. Julcsi kitartó, folyamatos munkával dolgozott, s a feladatok összeállítása lépésről-lépésre ismertette meg a különböző megoldási módszereket.

A második (regionális) forduló után a döntőbe a legjobb eredményt elérő tanulók kaptak meghívást. A döntő Nyíregyházán volt, ahol tartalmas három napot tölthetett el Julcsi. Mindhárom napot áthatotta az a cél, hogy a komoly szakmai munka mellett jól érezzék magukat, kellemes emlék maradjon a verseny.

Jedlik Ányos Matematika VersenyDélután a verseny feszültségét a Nyíregyházi Vadasparkban vezette le, ahol fehér tigrist, pingvineket, fóka show-t és még sok más különlegességet láthatott.

Este Varga István tanár úr érdekes kísérletei bűvölték el a gyerekeket.

Az izgalmas eredményhirdetésre másnap reggel került sor, az előkelő 3. helyezést szerezte meg.

Gratulálunk a szép eredményhez, további szép sikereket kívánunk neki!

Gyenesné Gojsza Mónika (felkészítő tanár)
Fotó: Ernyey Tiborné