Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Éneklő Ifjúság Kórustalálkozó Jánosházán

Éneklő IfjúságA jánosházi Szent Imre Általános Iskolában 2017. május 2-án tartották az Éneklő Ifjúság Kórustalálkozót és Népdaléneklő Versenyt. Az immár 20. alkalommal megrendezett kulturális esemény célja a zenei-művészeti nevelés megerősítése, a hagyományok ápolása és a közösségépítés. 

Éneklő IfjúságA Jánosházi Önkormányzat képviseletében dr. Balás Endre jegyző köszöntötte a vendégeket. Kiemelte, hogy a város rendezvény naptárában is szerepel a találkozó, olyan értékeket közvetít, amelyekre ma is óriási szükség van. A „képernyők rabságában” élő ifjúság már a felkészülés időszakában sajátos élményben részesül, és megéli Kodály Zoltán figyelmeztetését: „A zene ügye nem is a zene ügye elsősorban. Közönségnevelés = közösségnevelés.”

Örömteli perceket szerzett a hallgatóságnak a Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium kórusa dr. Bérdiné Stipkovics Ildikó vezetésével, a Gógánfai Fekete István Általános Iskola énekkara (karvezető Asbóthné Körmendi Erzsébet) és a jánosházi Szent Imre Általános Iskola gyermekkara Nagy Béla Lászlóné karnagy vezetésével, aki a találkozót megszervezte.

Minden műsorszámban volt valami egyéni hang, sajátos színfolt, ami által a legkisebbek is unatkozás nélkül hallgathatták végig a zeneszámokat. A gyerekek arcán látszott, hogy örömmel adják át egymásnak, amit megtanultak. Érződött, hogy nemcsak énekelni tudnak, hanem egymást meghallgatni, a másik műsorát értékelni is.

A kórusok bemutatkozását népdaléneklő verseny követte, résztvevőit lelkes tapssal jutalmazta a közönség. A minősítéssel záruló egyéni megmérettetésbe bekapcsolódtak a celldömölki Szent Benedek Katolikus Általános Iskola (felkészítő Tarafás Ildikó), a celldömölki Városi Általános Iskola és az Alsósági Tagiskola (felkészítő Hegedűs Erzsébet) diákjai is. A fellépőket szakértő zsűri értékelte, biztatta: Süle Ferenc karnagy, tankönyvszerző, címzetes igazgató és Raffay Katalin tankönyvszerző. A rendezvényt támogatta Jánosháza Önkormányzata és a Szent Imre Általános Iskola Szülői Közössége. 

Szöveg: Molnár Terézia – Fotó: Varga Márk