Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Kemenesalja – REFORMÁCIÓ 500 – Kemenesmihályfa

Ökumenikus ünnep és festménymegáldás2017. május 21-én ünnepelni gyűltek össze a kemenesmihályfai evangélikus templomba nemcsak a helyi, de más települések gyülekezetének hívei és katolikusok is.

Ökumenikus ünnep és festménymegáldásA „Reformáció 500” – eseménysorozatához egy különleges eseménnyel kapcsolódott Kemenesalja ezen közössége, ugyanis az ökumenikus igeliturgia mellett festmény átadására is sor került.

Voelkelné Kovács Márta lelkészasszony és Kirner Zoltán celldömölki plébános vezette igeliturgiában hangsúlyozták: fontos az egyházak közötti közeledés, hiszen az alap - Krisztus -, mindegyik egyházban ugyanaz. Ahogy Zoltán atya is fogalmazta: „Mennyország egy van, ahová az üdvözült lelkek felekezetektől függetlenül bejuthatnak!

 Igeliturgia után következett a festmény átadása, melyet Fülöp András ajándékozott a gyülekezetnek. A képen Luther Márton portréja mellett egy üvegablakon feltűnik Szent Márton is.

 Ökumenikus ünnep és festménymegáldásAz alkotás Deák Szonja keze munkáját dicséri, ahogy az átadáson megfogalmazta: „Küzdelmes volt az alkotói folyamat, volt, hogy többször átfestettem részeket. Amikor úgy éreztem, hogy nehézkes a munka, akkor a Jóistent kértem, hogy vezesse kezemet.”

Ágh Péter országgyűlési képviselő emlékező beszédében Luther Márton és Szent Márton kapcsolatáról, mint névadóról, is beszélt.

Képviselő úr hangsúlyozta: A reformáció a magyarságunk megőrzésében kiemelkedő szerepet játszott. Ebben volt jelentős, akár Sylveszter János sárvári nyomdász, vagy épp a nagy múlttal rendelkező líceumok is.

 Festményt megáldotta Rostáné Piri Magda esperesasszony és Kirner Zoltán plébános.

 
Szöveg: Fülöp András- Fotó: Rónai András