Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Én pedig azt mondom nektek


Házaspár lelkigyakorlatAz idei Házaspárok lelkigyakorlata 2017. július 7-9. között ismét egy forró hétvégére esett, de a résztvevő tizenhárom házaspár lelkének igazi felüdülést hozott a Martineumban eltöltött két nap. Sokak örömére a lelkigyakorlat vezetője Mikolás Attila salomvári plébános volt.  Az elmélkedések alkalmával Máté evangéliuma 5,21-48-ig tartó részt elemeztük.


Házaspár lelkigyakorlatAti atya Jézus szavaival és tanácsaival kísért végig minket a lelkigyakorlaton. Jézus magából a Szeretetből jön szeretetből, bűn nélkül való, ezért nem tud rosszra csábítani, rosszat tanácsolni. Így 2000 éves szavai ma is minden házasság szívét éltetik. Szó esett többek között a haragról, a megbocsájtás fontosságáról, szeretetről, esküről, az ellenség szeretetéről, szülők felelősségéről és a nevelésről. Ahogy Jézus mondja az evangéliumban, nem megszüntetni, hanem teljessé tenni jött a törvényeket, úgy kell a férfinak és nőnek is teljessé válni a házasság szentségében. Fontos tudatosítanunk: a családom által TÖBBÉ leszek, a házastársam miatt szeretnék több, jobb lenni.
Házaspár lelkigyakorlatSzóba került a gonosz, akinek nem tudunk túljárni az eszén, akit nem tudunk móresre tanítani. A rosszat csak a szeretet tudja letaglózni! Nehéz az ellenséget szeretni, ebben a legfőbb fegyverünk az ima, mert ha valakiért tudunk imádkozni, már szeretjük. Ha jót teszünk azzal, aki nekünk rosszat tesz, ha szeretjük ellenségünket hasonlóvá válunk Istenhez. Ez az ember legnagyobb feladata.
Ati atya bibliai idézetekkel támasztotta alá az anya dajkáló szerepét és az apa nevelésben betöltött felelősségét. A gyermeket ajándékba kaptuk, akiről egyszer számot kell adnunk. Gyermekeink szívét Isten felé kell tudnunk fordítani életpéldánkkal. Tanítsuk meg nekik a különbséget jó és rossz között, tudják vállalni a felelősséget tetteikért már kiskorban is! A legfőbb, amit gyermekeinkért tehetünk, hogy imádkozunk értük, például úgy, ahogyan Jézus tette a főpapi imában.
Az előadások mellett volt időnk páros beszélgetésekre és kiscsoportos gondolatmegosztásokra is. Ahogy már megszokhattuk ettől a lelkigyakorlatos hétvégétől, gyermekeinket ügyes önkéntes fiatalok különböző tevékenységekkel (játszótér, szabadtéri játékok, vizipisztolyozás, kézművesedés, mesevetítés...) foglalták le, - még a legkisebbeket is. Így a pároknak volt lehetőségük kettesben maradni, a hallottakat átbeszélni. Néhány pillanatra újra randevúzhattunk egymással. Az egyik legnagyobb ajándéka a hétvégének a páros Szentségimádás volt, amikor minden pár hatszemközt lehetett Istennel. A püspöki beiktatás idején közös imádságban vittük az Úr elé egyházmegyénket, Püspök atyánkat. Szombat este közös filmnézésre hívott minket Ati atya. A film mély gondolatokat rejtett magában, amiről aztán beszélgettünk is.
    Jó volt kilépni a szürke hétköznapokból, a gyerekzsivajból, elcsendesedni, újra rácsodálkozni a másikra és önmagunkra. Jó volt együtt lenni, ismét megélni ezt a hétvégét, amit minden évben reménykedve várunk.
Köszönjük Ati atyának és minden házaspárnak a szeretet légkörét!

A gyermekfelügyelet a KÖSZ! Program támogatásával valósult meg.

 


Csordás házaspár, Kovács házaspár