A Körmendi Kolping Család autóbuszos zarándoklata Erdélybe

A Körmendi Kolping Család ez évben is megrendezte hagyományos éves autóbuszos zarándoklatát, amely során idén Erdély legszebb vidékeit, tájait és zarándokhelyeit keresték fel.

Kolping egyesületünk a 2017. esztendőben rendhagyó módon egy hosszabb, egyhetes kirándulást szervezett, melynek keretein belül július 23-a és 29-e között Erdély jelentős részét bejártuk. Az idei zarándoklat a tekintetben is egyedülálló volt, hogy előzetes terveinkkel ellentétben – az augusztusi dispozíciók során székhelyét plébániánkról Celldömölkre áttevő – Németh Zoltán atya ezúttal sajnos nem tudott velünk tartani, így ez évben kivételesen lelki vezető nélkül keltünk útra egy teljesen megtelt autóbusszal, valamint két kísérő személyautóval.

Úti célunk első állomása az egykori Partium területére, azon belül is Nagyváradra vezetett, melynek eléréséhez a magyar-román határt Ártándnál szeltük át, és ahol megtekintettük Erdély legnagyobb katolikus – egyébiránt barokk stílusban épült – székesegyházát, a Püspöki palotát, a Kanonok sort, valamint a Szent László tér épületeit. Itt csatlakozott hozzánk az erdélyi zarándoklatunk során minket végigkísérő leendő papnövendék idegenvezetőnk, Ferencz Egon is. Ezt követően folytattuk utunkat, és meg sem álltunk, míg a történelmi Erdély kapujához, a Királyhágóhoz nem értünk. Rövid pihenő után ismét útra keltünk, és Kalotaszegen, valamint az impozáns, ám befejezetlen romapalotáiról híres-hírhedt Bánffyhunyadon keresztül érkeztünk meg első napi célunkhoz Gyalura, ahol a Vila Gong nevű szállodában éjszakáztunk.

Másnap reggel Kolozsvár felé vettük az irányt, ahol az Erdély második legnagyobbjának számító, Szent Mihály arkangyalra felszentelt templomot, a mellette elterülő, a kolozsvári magyarok jelképeként számon tartott Mátyás-szoborcsoportot, valamint igazságos királyunk feltételezett szülőházát kerestük fel. Ezután – noha meg nem álltunk – az autóbuszból szemügyre vehettük a számos erdélyi magyar költőnek és írónak is nyughelyéül szolgáló Házsongárdi temetőt, majd továbbhaladtunk a Tordai-hasadékhoz, amely a Szent Lászlóról szóló legendák méltán híres helyszíne. A forgalmi nehézségek következtében sajnos nem állt módunkban kitérőt tenni Erdély legnyugatibb végvára, az egyedülálló népviseletéről világszinten híres Torockóra, illetve a fölé magasodó Székelykőre, ahol „kétszer kel fel és nyugszik le a nap”, így napi zarándokutunk hátralevő részében a szálláshelyünk gyanánt szolgáló Zetelakát céloztuk meg. Itt vendéglátóink már rendkívüli szívélyességgel, helyi ételeket és italokat kínálva vártak minket, majd ezután valamennyien elfoglalhattuk szálláshelyeinket egy-egy székely család vendégeként.

A harmadik napon elsőként a Tamási Áronról nevezetes Farkaslakát kerestük fel, amely nem csupán a Kossuth-díjas író szülőfalujaként, hanem egyúttal végső nyughelyéül is szolgál. Ezt követően a kiemelkedő fazekasságáról híres Korondra látogattunk el, ahol alkalmunk nyílt e lenyűgöző termékek, valamint az ajándékok beszerzésére. A következő úti célunk a Sóvidék központjába, Parajdra, pontosabban annak 120 méter mély sóbányájába vezetett, melynek készletei még közel ezer esztendőig képesek fedezni az erdélyi sószükségletet. Ezután Szováta felé vettük az irányt, hogy a nap utolsó programpontjaként lehűtsük magunkat a nevét kiterített medvebőr alakjáról elnyerő Medve-tóban, majd estére visszatértünk Zetelakára.

A következő napon reggeli után újfent útnak indultunk, hogy felkeressük Erdély leghíresebb Mária-búcsújáróhelyét, Csíksomlyót, mely ma Csíkszereda részét képezi, s amelynek határában immáron 450. éve minden pünkösd alkalmával megrendezésre kerül a székely-magyar összetartozás legjelesebb eseményének számító búcsú. Itt az a megtiszteltetés ért minket, hogy a világ legnagyobb kegyszobrával is büszkélkedő kegytemplomban mutathattuk be a legszentebb áldozatot. A szentmise után a vállalkozó kedvűek felzarándokolhattak a búcsú helyszínéül szolgáló nyeregbe is, ahonnan páratlan kilátás nyílt a környező vidékre. Csíksomlyót elhagyva Gyimesbükkre utaztunk az ezeréves határhoz, mely egészen 1940-ig Magyarország keleti határvonalát képezte. Útközben nem csupán a zarándoklatokon megszokott Mária-énekek csendültek fel az autóbuszon, hanem a magyarság együvé tartozását hangsúlyozó kortárs dallamok és prózai művek részletei is. Szintén megtekintettük a történelmi Magyarország legkeletibb őrbódéját, valamint a néhány méterrel odébb, a határ túloldalán magasodó Rákóczi-várat is. Estére ismét hazatértünk Zetelakára, majd vacsora után vendéglátóink jóvoltából az egyik helyi vendéglőben zenés estre került sor, ahol már a táncé és a szórakozásé volt a főszerep.

Az ötödik napon elsőként a már a reformáció idején is jelentős oktatási központnak számító, Székelyudvarhelyre látogattunk, ahol ma is számos vallási felekezet él egymás mellett. Idegenvezetőnk átfogó kalauzolása mellett betekintést nyerhettünk a város viharos történelmébe éppúgy, mint pezsgő iskolai életébe, emlékparkjába, sőt egykori váraiba is. Ezt követően Fehéregyházára vettük az irányt, ahol az 1849. július 31-ei csatát, valamint Petőfi Sándor utolsó napjait megörökítő látogatóközpontot kerestük fel. Petőfi emlékszobra előtt elhangzott a költő halála előtti estén, Székelykeresztúron is elszavalt híres költeménye, az „Egy gondolat bánt engemet”. Fehéregyházáról egyenesen Segesvárra vezetett utunk, amelynek Várnegyedében megtekintettük a Városházát, a 173 lépcsőből álló, ún. Diáklépcsőt, a Szarvasos házat, valamint az Erdély talán leghíresebbjének nevezhető Vlád Tepes havasalföldi fejedelem, más néven Dracula szülőházát.

A hatodik napon – tekintve, hogy Csíksomlyóra menet csak átutaztunk rajta – közvetlenül a jégkorongcsapata mellett millenniumi templomáról is híres Csíkszeredát céloztuk meg. Az Erdély ötödik, Makovecz Imre által tervezett és épített temploma az egyetlen a Kossuth-díjas építész erdélyi templomai közül, amely fel van szentelve, és ami mellett található a város egyetlen katolikus temploma. A következő megállót Madéfalván iktattuk be, amikor a „madéfalvi veszedelem”, latin kifejezéssel élve a Siculicidium emlékére állított műalkotás előtt tartottunk egy rövid pihenőt. Ezután továbbhaladtunk az Erdély leghidegebb pontjaként is ismert Gyergyó-medence felé, míg útközben újfent megcsodálhattuk a mesébe illő erdélyi panorámát a Hargita szerpentinjeit járva. A nap fénypontjaként felkerestük a Gyilkos-tavat, majd a Békás-szoroshoz buszoztunk, hogy aztán gyalogosan szeljük keresztül a félelmetes, több száz méter magas ormokkal körülölelt hágót. Zetelakára hazatérve pedig még megtekintettük a falutól néhány kilométerre elterülő víztározót is.

Másnap reggel már a búcsú pillanatai következtek, ugyanis ötnapnyi ott-tartózkodás után – hálásan megköszönve a fantasztikus, rendkívül szívélyes és barátságos vendéglátást – útra keltünk, hogy zarándoklatunk utolsó állomását, a székelység ipari, kereskedelmi és közlekedési központját, a magyarság lélekszámát tekintve legnagyobb erdélyi települését, Marosvásárhelyet is némileg bejárjuk. A városközpontban tett sétánk során a Fő tér templomai mellett megtekintettük a csodálatos Kultúrpalota, a Városháza, a Prefektúra, a Színház, továbbá a város számos, többnyire szecessziós stílusban épült épületét.

Zarándoklatunk végéhez közeledve a Jóistennek hálát adva, testben talán kissé fáradtan, ám szívben és lélekben üdén keltünk útra, hogy megannyi magával ragadó élménnyel és örökre szóló emlékekkel gazdagodva Szent Kristóf és Boldogasszony Anyák pártfogásával térjünk haza édes hazánkba.