Miród-forrás
Takó Gábor: Egyházközségek az Őrség kapujában, Szakrális hely Kemestaródfán, Kemestaródfa, 2013, 142-151 p.
A Csákánydoroszló története című könyv megírása közben találtam olyan dokumentumokat, melyek azt bizonyítják, hogy a Miród-forrás már 1248-ban létezett. Azt nem tudjuk, hogy milyen volt, vagy mennyire volt látogatott, de hogy létezett, arra megdönthetetlen bizonyítékok vannak. Kemestaródfa község, illetve az akkori három község Besfa, Kemesmál, Taródfa) a XX. század közepéig Csákányhoz tartozott, így a Miród-forrás is.
Érdekesség, hogy az első írásos adat, ami fennmaradt 1248-ból az Csákánydoroszló, valamint Kemestaródfa községeknek is az első írásos emléke, sőt, mint később kiderült, a Miród-forrás középkori létezésének is a bizonyítéka. Az írás egy földeladást rögzít, mely az akkori Torlodfalván történt. Ez az írás a Vas Megyei Levéltárban a következőképpen van meg pontosan:
1248: „Purbuse-i Jakab átengedett egy darab földet rokonai beleegyezésével
Tiván fia Lőrincnek, a területhez egy szigeten álló torony is tartozott (cum omnibus
edificiis et loco turris possidendam scilicet cum insula, in qua dictus Iacobus turrim inchoarat ita). (Ez a torony minden bizonnyal a sokak által keresett, ámbár (pontos helyét) senki által meg nem talált Váradsziget nevű vár lehetett.) A birtok határpontjai: Miród vize, Farkas malma, nagy domb, füzes.”
A következő adat arra, hogy a Miród-forrás létezett a középkorban, egy 1265-ös határjárás, melyben leírják: „A Mirod fluvium a Strémtől délre van.” Ezek az adatok ékes bizonyítékai a forrás minimum 750 éves létezésének, ugyanakkor tény, hogy a legjobb írás, ami valóban elmondja,hogy milyen is volt régen a forrás, az Pesty Frigyes helynévgyűjteményéből való, 1864-ből. Ezekben az években Pesty Frigyes történész
megpróbált a falvakból minden nevezetességet összeszedni, és Taródfán ezt találta,
illetve a feltett kérdésére Márton Ferenc községbíró ezt a választ adta:
„Rákos-kút, az Ó-hegy tövében egy forrás, s nevezetét Rákos családtól nyerte.
Ehhez a forráshoz szoknak a hideglázban szenvedők Pesty Frigyes gyűjtése a forrásról
járni, vízéből inni, és a mellette lévő bokrokra, hajakból vagy más rútságokból
egy darabocskát kötni. A szomszéd községek előtt is ismeretes forrás
vize hideg, és kemény, talán némi Gyógyerővel is bír, minthogy több hideglázban
szenvedők vízétől meggyógyultak.”
Hogy a középkorban már létezett a forrás, azt most már tudjuk,azt azonban, hogy pontosan mikor keletkezett, arról nem tudunk adatot. A Pesty Frigyes által készített írás keletkezésének idejében, a faluban lakó Erdődy család egyik leszármazottja (neve sajnos a feledés homályába veszett) foglalkozott a forrás történetével. A következő,immár hiteles leírás a XIX. század végére tehető. Ekkor a Gasztonyban élő József főherceg vadásza (a név itt sem ismeretes)foglalkozott a kút történetével. Tisztogatta a forrást és széppé varázsolta a környéket. Ez az ember feleségül vett egy Láng Teréz nevű taródfai lányt, aki férje halála után minden írásos adatot megőrzött. Az ő elbeszéléséből tudjuk, hogy régebben a falusiak és a környékbeliek korsókkal, illetve kancsókkal felszerelkezve jöttek a forráshoz és vittek haza a vízből, mivel az a hír járta, hogy a forrás vízének gyógyító hatása van, és a női bajok, elsősorban anyaméhrák gyógyítására szolgál. Sőt a forráshoz közel lévő Strem nevű patakon (ebbe csordogál bele a forrás vize) még egy híd is átívelt, amin még a monarchia idején az osztrákok is átjártak a forráshoz.
A kút közelében padok voltak, hogy a messziről jött emberek kipihenhessék fáradalmaikat. A kút mellett néha tábortüzet gyújtottak és szalonnát sütöttek a látogatók. A forrás mögött, a partoldalban pedig egy oltárkápolna volt, benne pedig egy Szűz Mária-szobor, mivel a faluban élő emberek Szűz Máriát választották a forrás védőszentjéül. A falusiak minden év szeptemberében Mária-búcsút tartottak, és elzarándokoltak a forráshoz.
A forrásnak megfelelő lehet az utánpótlása, hiszen a 2000-es és a tavalyi szárazság során sem száradt ki, másrészt viszont további érdekessége, hogy télen sem fagy be sem a forrás, sem az elfolyó víz.
A régi rendszer, és annak ideológiája, hogy a határt mindenáron meg kell védeni az „idegen betolakodók” ellen, teljesen elsorvasztotta a kút legendáját. Az 1965-ös nagy árvíz kimosta a helyéről az 50-ben telepített aknazárat, több katasztrófát okozva a mezőgazdasági termelőknek. A kommunista kormány rákényszerült az aknazár felszámolására, amit 1968-ban hajtott végre. Ennek ellensúlyozására építették ki az elektromos határzárat, az úgynevezett vasfüggönyt.
A határzárat Kemestaródfa lakott területének megkerülésével építették fel. Mivel a forrás nagyon közel van a határhoz (20 méter) a kutat betemették, a kút feletti oltárkápolnát lerombolták. A határ összesen egyszer nyílt meg a kommunista rezsim ideje alatt, mégpedig az 56-os Forradalom és szabadságharc idején. A szabadságharc november 4-i
leverése után a Miród-forrás kegyhelynél mintegy 3000 ember lépte át a határt az ország minden részéről.
Így vegetált a kút 1990-ig, amikor három faluban élő, Márfi József,Bombolya János és Tóth László gondolták úgy, hogy mégiscsak meg kellene menteni a kutat az enyészettől. a forrást kiásták, vízelvezetés miatt vízelvezető gyűrűket raktak le és megtisztították a környéket a gaztól. A kút története a kilencvenes évek közepén újra rossz fordulatot vett, ugyanis ekkor abban az erdőben, ahol ez a forrás található fakitermelési munkálatokat végeztek. A munkálatok során az arra elhaladó munkagépek a vízelvezető gyűrűket összetördelték, a terepet feltúrták. A forrás környékét pedig ágakkal, gallyakkal szórták tele. Így vegetált a forrás napjainkig. Talán a feledés homályába is veszett volna az egész legenda, ha nem lett volna egy ember a faluban, akit úgy hívnak, hogy Márfi József, aki, már ahogy ereje engedte, hisz jócskán nyugdíjas, próbálta tisztogatni, szépítgetni a forrást és környékét,hogy az utókor számára is fennmaradjon a legenda. Később Takó Gábor vette vállára a Miród-forrás ügyét.
Végül a sok szervezés meghozta a gyümölcsét, sok támogató anyagi segítségével és hihetetlen sok társadalmi munkával felépítettük a kegyhelyet. Egyszer elkészült maga a forrás, ami egy kápolna, melynek aljából csobog a forrásvíz. Felállítottunk egy hatalmas fakeresztet, ami a forrás mellé került, szembe a bejárattal, hogy messziről kitűnve fogadja a zarándokokat. a kereszt elé, a forrás mellé helyeztük a miséző oltárt, a kegyhely elé pedig a Sinkovits-emléktábla került. A kegyhelyet körbekerítettük kerítéssel a vadak elleni védekezés miatt. Mára a Miród-forrás kegyhely Vas megye egyik legnagyobb turisztikai látványossága lett.
A munkálatok 2003–2004-ben is folytatódtak. Egy lourdes-i barlangot is felállítottunk Boldog Batthyány-Strattmann László boldoggá avatásának emlékére. Továbbá a forráshoz vezető mintegy 700 méteres út mellett 2004-ben a 14 úti stáció keresztjei kaptak helyet. Egyedüliségét az adja, hogy minden egyes keresztnek külön gazdája, gondozója van. Gondozóik a falusi gyerekek, illetve szüleik. Időközben a kegyhelyhez vezető utat a falusi emberek adományaiból kaviccsal borítottuk, így most a forrás esőben is jól megközelíthető. 2005-ben egy harangot szenteltünk a kegyhelyen, valamint a Miród-forrás versét márványtáblába vésettük és elhelyeztük a forrásnál. 2005 szeptemberében Mindszenty-emlékművet szenteltünk a hármas Mindszenty évforduló alkalmából, melyet Lezsák Sándor, a Mindszenty Társaság elnöke avatott fel. 2006-ban az I. és a II. világháborúban elesetteknek és az 1956-os forradalom üldözötteinek állítottunk emléket. 2007-ben Brenner-emlékművet szenteltünk Brenner János meggyilkolásának
50 éves évfordulója alkalmából, továbbá a régi, elsősorban a vadak ellen készült kapu helyett egy csodaszép székely kaput készítettünk. 2009. július 5-én szenteltük az egyesület által készíttetett 1848–1849-es hősi emlékművet, de a templom előtti tér térkövezését is mi finanszíroztuk.
Miród-forrás verse
Erdő csendes mélyén, áldott völgy ölén,
A hegyoldali Szent Szűz ősi kegyhelyén,
Harang szava kondul, ének hangja száll,
Köszöntgetni jöttünk téged, Szűzanyánk.
Ahol dohos fű és lombos ág,
Itt élt remetén, kinek őrzi lábnyomát.
Itt borultunk térdre és szállt fel imánk,
Légy ezerszer áldott, édes Szűzanyánk.
Jó nekünk itt lenni, hűs forrás tövén,
Hallgatni a víznek csobogás neszét,
Hull a perc, az óra, mormolják a habok,
Eljön egyszer az is, melyben meghalok.
Segítsél úgy élni, édes Szűzanyám,
Boldogan várhassam életem alkonyát,
Amely mindörökre majd tehozzád fűz,
Hófehér, szeplőtelen, hegyoldali Szent Szűz.
