Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Dr. Konkoly István (1986-2006)

Konkoly István

Konkoly István 1930. március 5-én a Zala megyei   Kerkaszentmiklóson született egy mélyen vallásos család negyedik gyermekeként. A szülőfaluból 7 fiatal választotta a papi hivatást. Közülük ketten, dr. Póka György és dr. Konkoly István részese lett a püspöki tisztségnek is.

Püspök atyánk gimnáziumi tanulmányait a szombathelyi Faludi Ferenc Gimnáziumban végezte. A teológiát pedig a Budapesti Hittudományi Akadémián. Pappá szentelése 1954. június 20-án volt a szombathelyi Székesegyházban. Felszentelése után volt káplán és hitoktató Gyöngyösfaluban, Szombathelyen, Rábagyarmaton és Jánosházán.

Mint fiatal papnak, kedvelt lelkipásztori munkaterülete az iskolai hitoktatás és az ifjúsági pasztoráció volt. A régi rendszer illetékesei azonban emiatt Szombathelyről elhelyeztették, Rábagyarmaton és Jánosházán pedig megvonták tőle a hitoktatási engedélyt. Ezután egy kis Vas megyei faluban, Szőcén kapott lelkipásztori beosztást. Majd 1963-ban Kovács Sándor megyéspüspök kinevezte személyi titkárává, illetve két év múlva - a Püspöki Kar megbízásából - az Országos Liturgikus Tanács titkára lett. Ebben a tisztségében jelentős szerepet kapott a zsinati liturgikus reform hazai megvalósításának nagy munkájában.

Kovács Sándor megyéspüspök nyugdíjba vonulása, illetve halála után 15 évig gencsapáti plébános volt. Itt kapta 1987. június 5-én II. János Pál pápától a püspöki kinevezést.
Püspökké szentelése és beiktatása július 11-én történt a szombathelyi Székesegyházban.
Ettől a naptól kezdve ránehezedett az egyházmegye kormányzásának minden gondja és
megoldandó sürgető feladata.

Minden püspökre jellemző, milyen jelmondatot választ magának. A mi főpásztorunk jelmondata: "Jöjjön el a te országod". Ezzel megjelölte az ő szolgálatának legfőbb célkitűzését: az igehirdetés, a tanúságtétel és az apostolkodás révén mindent megtenni azért, hogy Jézus evangéliuma eljusson az emberekhez. S az Isten igéjét befogadva megvalósuljon bennük Isten jelenléte, szelíd uralma. Ennek nyomában eltöltse szívüket a béke és az öröm a Szentlélekben.

E célkitűzésnek megfelelően főpásztorunk első és fontos feladatának tekintette, hogy új
és hatékony módszereket találjon az evangélium hirdetésére. A több évtizedes egyházellenes propaganda következtében híveink vallási tájékozottsága bizony jelentős kárt szenvedett, sőt egyesek hitbeli meggyőződése is bizonytalanná vált.
Ezért főpásztorunk három éven át négy városban évenként tíz alkalommal konferencia-beszédeket hirdetett meg. A neves előadókkal együtt ő maga is részt vállalt a kérdéses témák elmélyítésében, sőt kérdések felvetésére is lehetőséget biztosított, ami templomi körülmények között meglehetősen újszerű volt.

A konferenciabeszédekkel egyidejűleg szolgálatának második évében létrehozta Szombathelyen és Zalaegerszegen a Teológiai Tanfolyamot, amely 3 év után egyházi végbizonyítványt adott a hallgatóknak. A tanfolyamot közel 500-an végezték el. Közülük került ki világi hitoktatóink többsége, mások pedig különféle lelkipásztori, kisegítői feladatokat végeznek.

Főpásztorunk lankadatlan törekvésének és szervezőkészségének eredményeként működik már Egyházmegyénkben a magasabb szintű hittanárképzés, az államilag elismert 4 éves Hittanárképző Főiskola keretében. Ezért a jelentős előrelépésért, minőségi változásért hálásak vagyunk mindannyian.

Ugyancsak köszönettel tartozunk a 4 éves kántorképzőért, amelynek végzős növendékei
sokat tesznek templomaink egyházzenei színvonalának emeléséért.

A Teológiai Tanfolyamhoz hasonlóan újszerű kezdeményezése volt egyházmegyénkben
a Keresztény Családi Életre Felkészítő Tanfolyam elindítása is. Ez a tanfolyam 14 éve működik Szombathelyen, évente átlagosan 100, 16 és 30 év közötti fiatal részvételével. A fiatalok szeptembertől május végéig 30 összejövetelen, a katekumenátus szabályai szerint készülnek a beavató szentségek, vagyis a keresztség, a bérmálás és az eukarisztia felvételére. A tanfolyam résztvevőinek Püspök Atyánk „Hittan ismeretek" címmel összeállított egy hittankönyvet, amelyet lelkipásztoraink szívesen és eredményesen használnak a hitoktatásban és a jegyes oktatások alkalmával is.

Elsősorban a világi hívek sokoldalú képzésére jött létre Szombathelyen a Martineum
Felnőttképző Akadémia is. Itt működik az Ifjúsági és Családpasztorációs Bizottság. Itt kapnak képzést a kiscsoportvezetők, és az Egyházmegyei Karitász munkatársak. Az év folyamán ebben az intézményben több ezer ember talál lehetőséget arra, hogy lelkigyakorlatokon, ismeretterjesztő előadásokon, különféle képzéseken és szimpóziumokon vegyen részt.

Főpásztorunk kiemelkedő fontosságot tulajdonított diákifjúságunk katolikus keresztény
szellemben történő oktatásának és nevelésének. Ezért sokat fáradozott új iskolák, kollégiumok alapítása, illetve fenntartása érdekében. Egyházmegyénkben jelenleg van egyházmegyei óvoda, hat általános iskola, két gimnázium és három középiskolai, illetve főiskolai kollégium.

Ezen intézmények működését állandóan figyelemmel kíséri és maximális anyagi és erkölcsi támogatásban részesíti.

Lehetőség szerint minden ünnepségükön, tanulmányi, kulturális és sport rendezvényükön számíthatnak a jelenlétére. Gyakran részt vesz az igazgatói és nevelői értekezleteken is.
A szombathelyi Püspöki Általános Iskola életében ezen kívül tiszteletbeli hitoktatói és lelki
vezetői minőségben is közreműködik. Évente több szülői értekezletet tart, vizsgáztatja az elsőáldozókat és bérmálkozókat, ő celebrálja a püspöki iskolások elsőáldozási és bérmálási
szentmiséit, sőt a bérmálkozókat végigkíséri a katekumenátus útján.

A fiatalok iránt való féltő és aggódó szeretetét bizonyítja az is, hogy az elmúlt 17 év
folyamán - ha csak valamilyen komoly akadály nem merült fel - saját maga végezte mindenütt a bérmálásokat. Ezeket az alkalmakat felhasználta arra, hogy sok és különféle módon elmélyítse a bérmálkozókban a Jézus iránti szeretetet és az Egyház iránt való hűséget. A bérmálások végzéséhez - saját bevallása szerint - azért is ragaszkodik, mert ilyenkor találkozhat az egyes plébániák híveivel, az egyházközségi képviselő-testületek és a különféle közösségek tagjaival.

Különösen is fontos számára, hogy a bérmálások alkalmával, többször is együtt
lehet az esperesi kerületek papjaival. A lelkipásztorokkal való közvetlen együttlétet és kapcsolattartást kezdettől fogva kötelező feladatának tartja. A bérmálásokon kívül jó alkalmak erre az évi lelkigyakorlatok, továbbképzések, a különféle ünnepségek és az évi nyolc rekollekció. A rekollekciókon nem csupán részt vesz, hanem minden egyes alkalommal tevékenyen közreműködik. A rekollekció kezdetén papjai előtt minden fontos, aktuális közös ügyrő1 tájékoztatást ad. A végén pedig a rekollekció témájával kapcsolatban a saját őszinte vallomását is elmondja. Papjai számára mindig - bejelentés nélkül is - nyitva áll irodájának az ajtaja. Hiszen tudvalevő, hogy ő minden nap - régi jó aulista szokásához híven - 9 órától délután 5 óráig a munkahelyén tartózkodik. A papjai iránt való gondoskodó szeretetét bizonyítja a Papi Otthon teljes átalakítása, korszerűsítése, ahol szép környezetben, komfortos épületben tölthetik napjaikat az egyházmegye idős és beteg papjai.

Kispapjai - a lelkipásztorokhoz hasonlóan - akár személyesen, levélben, vagy éppen
telefonon bármikor felkereshetik. Még nem fordult elő olyan eset, hogy indokolt kérésüket
ne teljesítette volna. Egyházmegyénk hálás azért, hogy kispapjaink közül nagy gonddal kiválasztotta a legtehetségesebb növendékeket, és ötöt Rómába, ötöt pedig a Budapesti Katolikus Egyetem Hittudományi Karára küldött tanulni, ahol lehetőségük nyílt idegen nyelvek tanulására és tudományos fokozatok megszerzésére. Így jelenleg már minden teológiai tárgy előadására van az egyházmegyének egy-egy fiatal szakembere.

Főpásztorunk a világi hívek keresztény hitének erősítése, a fiatalok vallásos szellemű
oktatása és nevelése mellett kezdettől fogva szívügyének tekintette a szeretetszolgálat, vagyis a karitász ügyét. Ezért alapította 1992-ben az Egyházmegyei Karitász Szervezetet, amely országosan is elismert, nagyméretű segélyakciókat szervezett a balkáni háború kárvallottjainak, valamint a kárpátaljai, a kelet-magyarországi és a lengyelországi árvízkárosultaknak a megsegítésére. Karitász szervezetünknek van alapítványa, amely Családsegítőt, Karitász boltot, Drogambulanciát, Nappali Ellátót és Átmeneti Otthont működtet. Jelenleg 75 plébánián működik karitász csoport.

A rendszerváltozás után 4 férfi szerzetesrend (a Ferences, a Szalézi, a Missziós, a Premontrei) és 4 női szerzetesrend (az Annunciáta, a Dominikána, a Notre Dame és a Szociális Testvérek) kezdte meg újólag a működését egyházmegyénkben. Püspök Atyánk szeretettel fogadta őket. A Megszentelt Élet Világnapján részt vesz közös összejöveteleiken. Számít oktató-nevelő munkájukra és lelkipásztori szolgálatukra.

Ezután szólnunk kell azokról a fontos hitéleti eseményekról is, amelyek főpásztorunk és
egyházmegyénk hívő népét közel hozták egymáshoz. Ezek sorába tartoznak az emlékezetes közös  egyházmegyei ünnepléseink. Ilyenek voltak 1987-ben a Mária év négy zarándoklata, 1988-ban a Szent Jobb két napig tartó önfeledt ünneplése, 1994-ben a Fatimai vándorszobor diadalútja, amelynek során a Szűzanya szobra püspök atyánk kíséretében nyolc városba látogatott el, ahol élő hittel, a tisztelet és a szeretet virágaival fogadták. Szombathelyen pedig a Szűzanya szobrát esti körmenetben 15 000 hívő kísérte végig a kivilágított város utcáin. Aztán ki ne emlékeznék az 1997-es Szent Márton, majd az 1999-es Szily János jubileumi év sok és változatos programjára. 2000-ben pedig az Egyház Nagy Jubileuma, illetve a Magyar Millennium ünnepségei hagytak mély nyomot a lelkekben. Különösen is a szentév megnyitó- és záró ünnepségei, amelyeken - egyházmegyénk különböző részeiből - több ezer hívő vett részt. Akárcsak a vasvári és celldömölki jubileumi búcsúk alkalmával. De meg kell emlékeznünk főpásztorunk és hívei közös külföldi zarándokútjairól is: Augsburgba, Aachenbe, Mariazellbe, Rómába, Tours-ba.

S akkor még nem szóltunk egyházmegyénk négy történelmi jelentőségű nagy eseményéről.199l-ben volt a pápalátogatás. A szombathelyi repülőtéren százezer zarándok köszöntötte a Szentatyát. A délutáni búcsúztatáson is a hívek sokasága volt jelen. 1998-ban tartottuk meg a történelmi jelentőségű Egyházmegyei Zsinatot, amelyen, a lelkipásztorokon kívül 30• világi hívő is részt vett. 2003-ban pedig ötezer magyar zarándok jelenlétében a római Szent Péter téren megtörtént Batthyány-Strattmann László boldoggá avatása. 200l-ben főpásztorunk a Szenttéavatási Kongregációnál hivatalosan is elindította vértanú papunk, Brenner János boldoggá avatásának ügyét. Mindezen jeles események tervezésének, megszervezésének és kivitelezésének minden fázisában főpásztorunk jelentős szerepet vállalt, és ha kellett, éjt nappallá téve együtt dolgozott munkatársaival e nemes célok megvalósítása érdekében.

Meg kell emlékeznünk még azokról a nagyszerű alkotásokról is, amelyek főpásztorunk 17
évi püspöki szolgálata alatt történtek. Ez idő alatt felépült 38 új templom, illetve kápolna, több új plébánia és közösségi ház. Megszépült és megújult számtalan templom és plébánia épület. Megtörtént a Püspöki Palota belső rekonstrukciója: a kápolna márvány burkolatának, mennyezetképének felújítása, a díszes termek, az értékes berendezési tárgyak és festmények restaurálása, a szükséges irodai helyiségek kialakítása. Megnyílt a Sala Terrena, valamint az Egyházmegyei Múzeum és Kincstár. Újra igénybe vehető a város polgárai által kedvelt Szent Márton Kölcsönkönyvtár.

Nagy anyagi áldozatvállalást igényelt a Martineum Felnőttképző Akadémia felépítése,
iskoláink és kollégiumi épületeink bővítése, felújítása, és új, modem technikai eszközökkel
történő ellátása. Jánosházán sor került egy nagyméretű tornacsarnok és sportpálya építésére, Celldömölkön pedig a tornacsarnokon kívül kápolnával is gazdagodott az iskolaépület.

Szombathelyen létesült egy új Karitász Központ Családsegítővel és megfelelő raktárakkal. A belső átalakítások után külső megjelenésében is megújult a Hittanárképző Főiskolánk.
Ugyanebben az épületben működik - hitoktatóink nagy örömére - a Hitoktatási Konzultációs Iroda. Új épületbe költözött a Gazdasági Hivatal. Új funkciót kapott az Eölbei-ház. A jövőben itt lesz az Egyházmegyei Keresztény Értelmiségiek Szövetségének központja, az idősek klubja és az egyházmegyei időszaki kiállítások helye. Az Egyházmegyei Könyvtár és Levéltár olvasó- és kiállítási termekkel bővült.

S végül befejeződött a Székesegyház belső rekonstrukciója: a falak és oszlopok márványborítása, az oszlopfők és a stallumok díszeinek fafaragása és aranyozása. Ezen kívül új orgonával és négy nagyméretű olajképpel is gazdagodott székesegyházunk.

Részlet a Szombathelyi Egyházmegye 2004. IV. körleveléből Dr. Konkoly István megyéspüspök pappá szentelésének 50., és megyéspüspöki beiktatásának 17. évfordulóján

Elhunyt 2017. november 20-án, a szombathelyi kórházban.