Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Határtalanul - A jánosházi Szent Imre Általános Iskola 7. osztályosai a Felvidéken - SAJTÓKÖZLEMÉNY

határtalanul2017. március 14-16. között felvidéki tanulmányi kiránduláson vehettek részt a jánosházi Szent Imre Általános Iskola 7. osztályos diákjai. 

Ellátogattak Deákiba, Galántára, Nagyszombat városába. Rácsodálkoztak Csejte, Beckó, Trencsén és Dévény várára. Találkoztak a Nagycétényi Alapiskola diákjaival, velük együtt tisztelegtek a forradalom és szabadságharc hősei előtt. A remek hangulatú futballmérkőzést követően emlékfát ültettek a találkozás örömére. A kubricai szálláson esténként vetélkedő keretében felidézték a tanultakat. A pozsonyi városnézés után a bősi duzzasztógátat tanulmányozták, majd ismeretekben és élményekben gazdagon, magyarság-tudatukban megerősödve tértek haza.

A 25 diák és 3 kísérő pedagógus számára a pénzügyi feltételeket a Határtalanul!-program keretében az Emberi Erőforrás Minisztériuma támogatta. Az elnyert támogatás összege: 723.000 forint, pályázati azonosító: HAT-16-01-0083.

 

hatartalanmul-logo 

 

 

Molnár Terézia, igazgató