Egyházmegyei rendelkezések a jubileumi Szentévben
Az alábbiakban a Szombathelyi Egyházmegye 2025-ös Szentévhez kapcsolódó körlevelét olvashatják.
Az alábbiakban a Szombathelyi Egyházmegye 2025-ös Szentévhez kapcsolódó körlevelét olvashatják.
Evangélium:
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.”
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Mt 21,33-43.45-46
A táplánszentkereszti Létra Színkör minden érdeklődőt szeretettel vár a szombathelyi Szent Márton-templomban április 1-jén 19 órára a Magyarország Passió bemutatójára. A plakát letölthető itt.
A Szombathelyi Egyházmegye és az AGORA-Savaria Filmszínház mindnekit szeretettel hív a Magdolna című film vetítésére április 8-án. A film előtt bevezetőt mond dr. Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek. A plakát letölthető itt.
Dr. Gájer László teológus, egyetemi tanár, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának docense, a Keresztény Bölcseleti Tanszék vezetője tart három napos nagyböjti lelkigyakorlatot 2025. április 4-6. között a Székesegyházban.
A „Lelki est felnőtteknek” című sorozat e havi rendezvényén dr. Takács Gyula plébános, iskolalelkész tartott előadást az Oltáriszentségről, annak imádásáról a Magyarlak-Csörötnek Általános Iskolában március 17-én.
A Szombathelyi Egyházmegye mindenkit szeretettel hív 2025. április 6-án, vasárnap 16 órára családos keresztútra Szentpéterfára. A plakát letölthető itt.
2025. március 19-én a szőlősi Jézus Szíve-templomban folytatódott a stációs szentmisejárás Szombathelyen. Bokor Zoltán kámoni plébános monodtt szentbeszédet. Pénteken, március 21-én a Szent Márton-templomban találkoznak a katolikus hívek. A szentmise kezdési időpontja: 6.30.
Brenner József atya szentbeszéde a szombathelyi Szent Erzsébet-templomban 2025. március 16-án. Meghallgatható itt.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Szombathelyi Csoportja szervezésében március 19-én 17 órától dr. Székely János megyéspüspök tart előadást. A meghívó letölthető itt.