Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Karitász ünnepség - Szent Erzsébet Jubileum

helyszín: Körmend, Szent Erzsébet-plébániatemplom

kezdés: 10.00

Tervezett program:

10.00 óra Ünnepélyes püspöki szentmise a Szent Erzsébet templomban. A misét dr. Székely János Megyéspüspök és Kiss László körmendi plébános mutatják be, a megjelent atyák koncelebrálásával.

 
11.00 óra Átvonulás a Batthyány Kastély színháztermébe, ahol ünnepélyes köszöntőt mond Dr. Székely János megyéspüspök, ezt követően Bebes István Polgármester Úr köszönti a jelenlévőket, majd Ft. Prof. Dr. Török Csaba elmélkedését hallhatjuk Szent Erzsébetről.
A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász Hársfa-ház intézményének ellátottjai Szent Erzsébet életéről szóló előadást mutatnak be. Az előadást követően művészetterápiás képeikből a galériában kiállítás tekinthető meg.


A Batthyány kastély udvarán családi programok veszik kezdetét:
A színház és múzeum épülete közötti zöld területen plébániai karitász csoportok, intézményeink bevonásával 8 katlanban főzőversenyt rendeznek.
A Sala Terrena épülete előtt három kézműves sátrat állítanak fel, ezek közül az egyikben Ft. Óra Krisztián Káplán tart vetélkedőt Szent Erzsébet életéről. A második sátorban kézműves foglalkozások zajlanak: bőrözésre, kerámiázásra, rózsafűzér készítésre, gyöngyfűzésre, kerti fák díszítésére lehet jelentkezni. A harmadik sátorban Felkovics József és festőművész barátai festővászonra Szent Erzsébet életét megjelenítő alkotásokat készítenek.


A színház előtti téren lévő étkező sátor kis színpadán gyermekcsoportok kapnak lehetőséget a bemutatkozásra. A már mindenki által jól ismert csákánydoroszlói Szent Filoména Ének- és Zenekar mellett élvezhetjük a bérbaltavári gyerekek tradicionális cigánytáncát. 


Miután a főzőverseny zsűri tagjai értékelték a katlanokban előállított különböző finomságokat, kezdetét veheti az étkezősátorban az agapé.


17.00 programzárás