Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Megújul a zalaegerszegi Mária Magdolna plébániatemplom

megújul a mária magdolna templomMegújul a megyeszékhelyi Mária Magdolna-plébániatemplom külseje, és hangversenyre alkalmas orgonát is kap; a munkálatokról csütörtökön a helyszínen sajtótájékoztatón számoltak be. (www.zaol.hu) 

Balaicz Zoltán polgármester felidézte, hogy a városrehabilitációt is segítő modern városok programban már több megyeszékhelyi középületet újítottak fel. Egyebek mellett az 1763-ban épült Mária Magdolna-plébániát, az 1750. óta álló Erdődy-Hüvös-kastélyt, az 1765-re datálható kvártélyházat és levéltárat, valamint elkezdődött a Göcseji Múzeum épületének rekonstrukciója. A Padányi Bíró Márton veszprémi püspök által az 1700-as évek második felében építtetett templom felújítására 172 millió forintos támogatást sikerült elnyerni. A polgármester kiemelte, anno a város lélekszámához képest jóval nagyobb templom épült, amiben az orgonának is kialakították a helyet, ám oda évszázadokig nem került hangszer. Ez most megváltozik, mert a hangversenyre is alkalmas, 162 millió forintba kerülő orgona is része a felújításnak.

Az orgona 7.7 méter magas, 4.4 méter széles

A leendő hangszer kétmanuálos, 38 szólóregiszteres és 3 segédregiszteres új, mechanikus csúszkaládás orgona. A templom teréhez illő hangszer méretét meghatározta a manuálok és regiszterek száma. A templom karzatának kialakításából adódóan az összefogott tömegű hangszer tűnt jól elhelyezhetőnek. A megközelítőleg 7.7 méter magas, 4.4 méter széles szerkezet úgy foglalja el a karzat középső mezejét, hogy közben sehol nem „feszül be” a térbe. Az orgonaházat, az orgona külső megjelenését alvállalkozóként a Fejérdy és Bartók Építészeti Kft. tervezte. A hangszer elkészítésére a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra nyújtott be ajánlatot bruttó 162 millió forint értékben.

Az értékek megóvása jegyében

Az elmúlt évszázadokban létrejött értékek megóvásának fontosságát hangsúlyozta Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos. Min mondta, e cél érdekében létrejött összefogás egyik szép példája a templom felújítása. A településrész önkormányzati képviselője, dr. Káldi Dávid örömét fejezte ki, hogy a hagyományos orgonával a liturgia teljességét szolgáló, ahhoz méltó hangszert kap a templom.

A templom új külsőben

Stróber László apátplébános felidézte, hogy a Mária Magdolna-plébániatemplomba történt kinevezésekor feladatul kapta Konkoly István püspöktől a templom felújítását. Ennek érdekében 1998-ban sikerült is a műemléki hivatallal 220 millió forint értékű munkára megállapodás kötnie. Ebből 2002-ig 46 milliót kaptak meg, aztán több pénz nem érkezett. Emiatt a felújítás nem a tervek szerint valósult meg, de most lesz mód megvalósítani az elmaradtakat. Kijavítják azokat a hibákat is, amik a templomban a nagy közúti forgalom miatt keletkeztek, emellett az épület lábazatát, a szobrokat, domborműveket is felújítják, nyílászárókat cserélnek és javítanak, a környezetét, a növényzetet rendezik, a homlokzat hibáit kijavítják, a falazat pedig a mostaninál világosabb színezést kap.