Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Házaspárok lelkigyakorlata

lelkigyakorlat2020. július 3-tól július 5-ig Ipacs Bence atya vezetésével házaspároknak tartottak lelkigyakorlatot a Martineum Felnőttképző Akadémián a Szent Márton Társaság szervezésében.

lelkigyakorlatA házaspárok teljesen különböző igényekkel érkeztek erre a hétvégére. Voltak, akik a dolgos hétköznapok után csendre és pihenésre vágytak, mások a karantén több hónapos bezártságából szabadulva inkább a beszélgetéseket, közösségi programokat keresték.

Nem könnyű ilyen sokféle elvárásnak megfelelni, de a szervezők – sok éves tapasztalattal hátuk mögött – jól vették az akadályokat. Köszönjük a munkájukat!

Volt szentségimádás, szentmise, filmvetítés, kiscsoportos és kettesben zajló beszélgetések, a gyerekeknek pedig vidám programok ügyes gyerekvigyázók közreműködésével.

Péntek este mindenkit meglepett a hír, hogy a lelkigyakorlat gerincét alkotó előadások ebben az évben nem közvetlenül a házassággal kapcsolatosak lesznek, hanem a szentmiséről és az Oltáriszentségről szólnak majd.

Bence atya első előadásában megtudtuk, milyen fontos felkészülni kívül és belül a Jézussal való találkozásra. Majd a szentmise részeit vettük sorra. Olyan részletekre hívta fel a figylelkigyakorlatelmünket, amiken eddig átsiklottunk, amikről eddig nem is tudtunk. Személyes hangvételű tanításait hasznos tanácsokkal egészítette ki, így nem csak elméleti ismereteket, hanem sok hasznos gyakorlati ötletet is kaptunk. Nekünk különösen tetszett az Eucharisztiáról szóló rész. Mélyen megérintett, hogy a kenyér és a bor átváltoztatásához hasonlóan Jézus az életünket is szeretné átváltoztatni, hogy bennünk élhessen, cselekedhessen a többi ember javára. Felhívta figyelmünket a következő szentmiséig tartó időszakra, mert a szürke hétköznapokban kell megteremni a vasárnapi szentmise gyümölcseit.

Az Oltáriszentség Isten szeretetének élő jele. Nem a jók jutalma, hanem a gyengék ereje, útravaló. Kegyelmével erősíti, jelenlétével támogatja a családokat a hétköznapok nehézségei között, és szeretni tanít.

 Mert „igazán csak az tud szeretni, aki találkozik a Szeretettel”.

A lelkigyakorlat a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.

 

Virág Ferenc és Erika