Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Premontrei Gimnázium Tanárainak látogatása Zalaegerszegen

LátogatásA tanévkezdés nemcsak a diákok életében hoz változásokat, hanem a nevelőknek tanároknak is. Talán ezért is fontos, hogy egy nevelőtestület „csapatépítő” jelleggel töltsön együtt egy napot. Így látogattak el a zalaegerszegi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébániára a szombathelyi Premontrei rendi Szent Norbert Gimnázium nevelői testületének tagjai.

LátogatásA tantestület első programpontja Pusztacsatár megtekintése volt, hiszen nagyon sokan nem jártak még közülük Egyházmegyénk eme igencsak elrejtett gyöngyszemén.

Majd ezt követően érkeztek a Plébániatemplomhoz, menynek megtekintése után rövid elmélkedéssel, közös imádsággal készítettük lelküket a tanévkezdés okozta megpróbáltatások leküzdésére. Majd az altemplomban valamennyien megtekinthették kolléganőjük, Dancs Jeanette művésznő által készített mozaikunkat. Sokan most szembesültek azzal, hogy az eddig csak képen látott műalkotás valójában micsoda méretekkel bír.

LátogatásA „csapatépítést” a Hegyalja Csárdában folytattuk, majd a bazitai TV-torony kilátójából gyönyörködtünk a szemünk elé terülő táj pazar látványában.

Bízunk benne, hogy szép és tartalmas időt töltöttel el Plébániánkon, ahol még lesz módunk újra találkozni!