Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Nyárbúcsúzató Játékok a zalaegerszegi Kertvárosi Plébánián

JátákA júniusban oly nagyon várt vakáció végéhez érkezve felejthetetlen élményekkel gazdagodtak azok, akik részt vettek a zalaegerszegi Kertvárosi Plébánia által szervezett Plébániai Nyárbúcsúztató Játékokon.


JátákHiába volt nyári szünet, attól még igény van a fiatalokban arra, hogy korosztályukkal együtt tudjanak kötetlenül időt tölteni, játszani.

Ebben próbáltak meg segíteni önkénteseink, hogy nyár végéhez érve még egy felhőtlen napot töltsünk együtt. Valóban felhőtlen volt, mert szikrázó napsütés segítette a programok zavartalan megvalósulását.

Több, mint 50 fiatal várta izgatottan a Plébánia közösségi termében, hogy mi lesz az idei kerettörténet. Egy kisfilm megtekintése után fergeteges játék várta a fiatalokat, ahol csapatokban kellett küldetéseket teljesíteniük. Ezt követően egy kalandpályán kellett végigmenniük, különböző ügyességi feladatok leküzdésével. Gravitáció, félelem érzet, fizikai erőnk végessége, egyensúly érzék mind-mind olyan tényezők voltak, amelyekkel meg kellett küzdeni.

JátákEgy kis hűsítő és némi süteményezés után –  amelyet plébániánk jólelkű „pót-nagymamái” sütöttek, készítettek össze –  hatalmas küzdelem árán kellett kiszabadítani a kalózok által elrabolt „szakácsnőt”.

Az együttlétet kimelegedve, megizzadva, elfáradva, mégis szívbéli örömmel tudtuk zárni egy közös imádsággal.