Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

„Isten ott él a szívedben! Nem vagy lakatlan sziget!” - Egyetemisták nyári tábora

SzakkollégiumA Szombathelyi Katolikus Egyetemi Lelkészség és a II. János Pál Katolikus Szakkollégium augusztus 24-e és 27-e között rendezte meg az egyetemisták nyári táborát Szombathelyen.

SzakkollégiumÚjra él a Szakkollégium – nyitotta meg Gaspari Gábor szakkollégium igazgató a keresztény fiatalok nyári táborát. Bizony mindenkit megviselt a hosszú bezárás. A Szakkollégium egyik pillére a közösség, amit nem lehet távoktatásban megélni. A sok elmaradt program után végre ismét együtt tölthettek pár napot az egyetemisták/szakkollégisták.

Egy nehéz felvételi eljárás után (hatszoros volt a túljelentkezés a Szakkollégiumba) az új szakkolisok is bekapcsolódtak a programokba. Az új emberek sorát gazdagította Köbli Tamás atya is, aki most kezdte meg szolgálatát a Szakkollégium spirituálisaként, egyetemi lelkészként. Külön öröme volt a tábornak, hogy Tamás atya végig jelen tudott lenni: együtt zarándokolt az egyetemistákkal és jó pár imaórát is vezetett.

SzakkollégiumA szigorú járványügyi protokollnak megfelelően teljesen tiszta és fertőtlenített szakkollégium várta az egyetemistákat: minden fontosabb helyen kézfertőtlenítővel és szabályok bevezetésével. A szakkoli diákbizottsága úgy szervezte a programokat, hogy azok zöme szabad térben legyen. A jó időt ajándékba kapta a tábor lakossága a Gondviseléstől.

SzakkollégiumA tábor programjai között a közös udvari sütögetés, a vetélkedők és sportos feladatok mellett nagy figyelem került a mélyebb elmélyülést adó lelki programokra is. Az első esti szentségimádást követően a közös udvari reggeli és esti imák vagy a Zárda templomban elvégzett egyetemisták keresztútja nagy odafigyeléssel és valódi átéléssel teltek. Külön lelki és testi ajándék volt a tábor programjában a gencsi Szentkút kápolnához vezető gyalogos zarándoklat is. A zarándoklaton (a tábor legmelegebb napján) a fiatalok Szombathelyen keresztül végig vitték a szakkollégium keresztjét, amit még az előző években készítettek. Mindenképpen figyelemre méltó esemény volt, hogy majd 50 fő egyetemista fiatal, csendben egy keresztet követve vonul a városon keresztül. A városból kiérve a szántókon és erdők mellett vezetett az út. A gencsi Szentkútnál már gondos kezek által feldíszített szabadtéri oltár és bevonulási harangszó várt – okozva valódi zarándokérzést mindenkiben.

SzakkollégiumTamás atya szabadtéri szentmiséjét követően a magunk által elkészített szendvicsek jól fogytak és jól esett hozzá a gencsapáti illetőségű munkatársunk helyszínre kiszállított gencsi vörösbora is. (Köszönjük!)

A tábori kvíz a Jani Pali Kupáért folyt, vidám perceket okozva a tábori közösségnek. 

A táborban senki sem volt egyedül. A hosszú karantén bezártság után, nem véletlen volt a tábori mottó választása. Az élettel megtelt szakkollégium, a közös ima, a közös programok lelki és fizikai élményeket adtak. Kérjük névadó szent pápánkat, hogy járjon közbe a Mindenhatónál szakkollégiumunkért, egyetemista közösségünkért, hogy ne egy szétzilált tanévben kelljen megmaradnunk. Szent II. János Pál pápa, könyörögj érettünk!