Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Jubiláns Házasok Találkozója Zalaegerszegen

Jubiláns házaspárok találkozója2020. szeptember 27-én több, mint 60 házaspár közösen adott hálát Istennek a házasságban eltöltött évekért.

Jubiláns házaspárok találkozójaMivel a Koronavírus-járvány miatt tavasszal, nyár elején nem lehetett megtartani egyházmegyei szinten a már hagyományos Jubiláns Házasok Találkozóját, a Zalaegerszegi Esperesi Kerületből ezen a vasárnap délutánon több, mint 60 házaspár gyűlt össze, hogy hozzátartozóikkal és az esperesi kerület jelenlévő papjaival közösen fejezzék ki hálájukat a házasság ajándékáért.

Jubiláns házaspárok találkozójaStróber László esperes atya celebrálta a szentmisét, ahol szentbeszédében bátorította a jelenlévő házaspárokat, hogy továbbra is hittel, hűséggel, Istenbe vetett bizalommal járják életük útját. Hiszen nem egy hibátlan emberre mondtak igent, nem a legszebbre és a legügyesebbre. Hanem azért mertek elköteleződni, mert a másik is tett egy ígéretet, hogy mindvégig kitart választottja mellett.

A szentbeszéd után a házaspárok megújították házasságukkor tett ígéretüket azzal, hogy hálát adtak Istennek az eltelt évekért és kérték Istentől a hűség ajándékát.

Szentmise végén valamennyi jubiláns házaspár egy-egy emléklapot vehetett át, amelyet Püspök atya küldött nekik. AJubiláns házaspárok találkozója jelenlévő házaspárok között volt, aki már a 65. házassági évfordulóját ünnepelte, a legfiatalabbak pedig 5 éve kötötték össze életüket.

Plébániánkról 12 házaspár jelentkezett a Jubiláns Házasok Találkozójára.

Kívánjuk, hogy Isten áldása kísérje házasságukat, közös életüket, egész családjukat!

Forrás: Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia, Zalaegerszeg