Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

„A te által leszünk én” Veni Sancte a II. János Pál Katolikus Szakkollégiumban

Szakkollégium2020. szeptember 23-án este 6 órakor tartotta tanévnyitó szentmiséjét a II. János Pál Katolikus Szakkollégium és a Szombathelyi Katolikus Egyetemi Lelkészség, amelyet dr. Székely János megyéspüspök atya celebrált a Zárdatemplomban. A zenei szolgálatot és a ministrálást a Szakkollégium tagjai végezték.

SzakkollégiumPüspök atya C. S. Lewis gondolatai alapján utalt arra, hogy minden ember élete egy kis hajóhoz hasonlítható, amelynek szüksége van arra, hogy ne süllyedjen el, vagyis az élet nehézségei és kihívásai ne rántsák a mélybe, a sötétségbe. Kiemelte, hogy a Szakkollégium minden egyes tagja számára küldetést szeretne adni, azt a küldetést, hogy általunk váljon szebbé a világ. Ennek megfelelően mindegyikőnknek azzal kell jobbá tennie a világot, ami a hivatása, amivel mindennapjaiban foglalkozik. Ehhez pedig nem szabad, hogy csak magunknak éljünk, hanem nyitottnak kell lenni embertársaink felé, észre kell, hogy vegyük problémáit, nehézségeit és segítenünk kell abban, hogy boldog lehessen.
SzakkollégiumA szentmisét egy szerény agapé követte a Bárka pincében, ahol Gaspari Gábor, kollégiumunk igazgatója, gondolataival megnyitotta az új tanévet. Immár a hagyományt követve szakkollégista lányok sütötték az est finom süteményeit!

 

A programot az EGYH-KCP-19-0458 pályázat támogatta.

 

Gulyás Bálint szakkollégista

Fotó: Pozmics Luca, Mihajliv Renáta szakkollégisták