Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

72 óra kompromisszumok nélkül Zalaegerszegen

72 óra kompromisszumok nélkülA zalaegerszegi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia ifjúsági közössége idén is csatlakozott az országos kezdeményezésre meghirdetett 72 óra Kompromisszum nélkül elnevezésű akcióhoz.

72 óra kompromisszumok nélkülFiatalok lelkes csoportja fogott hozzá, hogy a kertváros egyik forgalmas útszakasza mellett húzódó járdát megtisztítsa a rácsúszott földtől. Több, mint 20 fiatal ragadott kapát, lapátot, seprűt, talicskát és gereblyét, hogy a több köbméternyi földtől megszabadítsa a járdát és ezzel ezen a szakaszon biztonságosabbá tegye a közlekedést a gyalogos forgalomnak.Emellett egy nagy zsák szemetet is összeszedtünk, hogy a környezetet is tehermentesítsük.

Ifi csoportunkhoz ezúttal csatlakoztak a a bérmálásra készülő fiatalok közül, valamint volt, aki barátnőjét is elhívta erre az akcióra.

Elfáradtunk, de utána jött egy kis felüdülés. A közösségi házban gyűltünk össze, ahol megismerkedhettünk egy boldoggá avatás előtt álló fiú, Carlo Acutis életével. Majd közös pizzázással, üdítő kíséretében beszélgethettünk, oszthattuk meg élményeinket.

Végül is nyugtázhattuk, hogy a fizikai fáradtságot érdemes volt felvállalni, hogy ezzel jót tegyünk a városnak, a kertvárosiak biztonságáért hozhattunk mi is áldozatot, valamint a fiatalokkal töltött idő is felemel bennünket.