Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Élő rózsafüzér zarándoklat Zalaegerszegen

13865-elo-rozsafuzer-zarandoklatOktóber 10-én a város különböző plébániáinak közösségei indultak útnak, hogy imádkozzanak a városért, egyházközségekért, a koronavírus-járvány megszűnéséért, az egészségügyi dolgozókért és a betegekért.

13862-elo-rozsafuzer-zarandoklatPlébániánk zarándokcsoportja a bazitai templomtól indult reggel 8.30-kor. Előtte még a templomban közös imádsággal kértük Isten áldását zarándok utunkra, hogy ne csak másoknak esdjünk ki kegyelmet, hanem mi magunk is meríthessünk erőt az imanapból.

Mielőtt útnak indultunk, szeretetvendégségből részesülhettünk, hogy így nyerjünk bátorítást az előttünk álló naphoz.

Út közben végig imádkozva, énekelve haladtunk, hogy így tegyünk tanúságot Jézus Krisztusba vetett hitünkről, a Szűzanyába vetett bizalmunkról, valamint az itt lakó  minden emberért vállalt áldozatról. Gyorsan fogytak a méterek lábunk alatt. Árnyas fák közt átszűrődő őszi nap fénye csalogatóan hívogatott bennünket, a színesedő levelek és mindenféle termések zörögtek a lábunk alatt, és imánktól, énekünktől lett visszhangos az erdő.

Alsóerdőnél az épülő kalandpark mellett szinte egyszerre érkeztünk meg a Besenyőből induló zarándoktestvérekkel, és imádkoztunk az ott folyó munkálatokért, hogy azon is Isten áldása legyen.

13867-elo-rozsafuzer-zarandoklatA kertvárosban már megindult az élet, mert míg reggel szinte aludt a város, mostanra rengeteg autóssal és gyalogossal találkoztunk. A templomhoz érve bevártak bennünket a Mária Magdolnából érkezett zarándokok és együttesen fejeztük be úti imáinkat.

A templomban addigra már azok imádkoztak, akik nem tudtak útnak indulni, de szívesen bekapcsolódtak a nap imáiba. A szentségimádást Fliszár Károly atya vezette.

Az ünnepi szentmisét Stróber László atya mutatta be, a város jelenlévő atyáinak koncelebrálásával. Az oltár körüli szolgálatot, valamint a felolvasást a 4 plébánia hívei, lelkipásztori munkatársai látták el.

A szentmisét követően a helyiek kedvessége révén részesülhettünk egy kis süteményből, teából.