Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

A belső öröm - Folytatódott a Ferences esték sorozat Szombathelyen

Ferences estékP. Berhidai Piusz ferences tartományfőnök előadásával folytatódott a szombathelyi Szent Erzsébet Ferences Plébánia Ferences esték elnevezésű előadás-sorozata. 2020. november 6-án ismét a templom oratóriumába várták az érdeklődőket, akik ezúttal a tiszta, önfeledt örömről hallhattak előadást

Ferences estékA résztvevőket Tokár János OFM plébános köszöntötte. Röviden kitért arra, hogy a Ferences esték novemberi előadóját választotta meg év elején a ferences káptalan a rend provinciálisának.

 A tartományfőnök előadásának témája a belső öröm volt. Olyan kérdésekre igyekezett választ adni, mint hogy mi az öröm forrása? és hogy hogyan lehetünk a ferences lelkiség szerint boldogok?

Piusz atya Szent Ferenc imájával indított, hogy a hallgatóság ezáltal is közelebb kerüljön az örömhöz. Ez az ima a ferences rend alapítójának megtéréséhez kötődik. A hagyomány szerint ezt imádkozta Szent Ferenc a San Damianó-i kereszt előtt.

A belső öröm nem idegen tőlünk, emberektől. A Jóisten beleoldotta a szívünkbe. Ez az az öröm „Amit nem vehet el tőlünk senki”, idézte János evangéliumából Jézus búcsúbeszédét az előadó. Kitért arra, hogy egyáltalán milyen az örömhöz való viszonyunk, az örömről való felfogásunk.

Ferences estékIsten a saját örömét akarja megosztani az emberrel. Ezért lettünk megteremtve. Felmerül azonban a kérdés, hogy mit gondolunk mi örömnek? Piusz atya VI. Pál pápát idézte, aki szerint a technológiai társadalomnak sikerült megsokszoroznia az élvezetre szolgáló alkalmakat, de mégis nehezen tud örömet adni. Épp ezért különbséget tesz az élvezet és az öröm között. Élvezni egyedül is lehet, és mindig van valami tárgya. Ezzel szemben örülni nem lehet egyedül, kell hozzá egy másik. Az élvezet során azonban a másik is tárgyiasul.

Az igazi kérdés az, tette fel előadásában Piusz atya, hogy hol keressük az örömöt? Szerinte három nézőpontból tekintünk az életünkre. A természetes nézőpont az, amelyet biológiailag leírhatunk. Ha hívő szemmel tekintünk az életünkre, akkor van forrásunk, célja az életünknek, Isten felé haladunk. A harmadik nézőpont a hűség, az önátadás, vagyis hogy keresztény hitből fakad az elköteleződés. A mai társadalom beszűkíti az emberi létet a természetes nézőpontra. Azonban az ember csak akkor lesz boldog, ha átadja magát a szeretetben, fogalmazott előadásában a tartományfőnök.

Az este közös énekléssel, imával, majd jó hangulatú beszélgetéssel zárult.