„Ködös hajnal-órák, tejszínű reggelek, a földön sárguló, elkínzott levelek.

Az ég hólyagszemén nem tör át a nap sugárnyalábja felhőtlen megakad.

Az ősz lassan lépked, majd télbe borul és ahogy megvirrad, be is alkonyul...

Este tompa fények remegnek az utcán, megtörnek a tócsák fodrozódó foltján.

De a hétköznapok bágyadt szürkesége nem törheti meg azt, ami bennünk béke.

Lelkünkben reménység, a szívünkben áldás:

Ránk köszöntött advent, boldog Jézus-várás”...

Ágh Tihamér – Adventkor

 

Ahogy elmegy a nyár és elmúlnak az őszi munkák, a hegyi útszélen piroslik a hecsli, kezdem tervezni az év végi ünnepkört. Gyűjtögetek, nyitott füllel járok, hátha kapok inspirációt, az ünnepi menüt, dekorációt vagy éppen az ajándékokat illetően. Figyelek, hogy mivel tudok örömet okozni a hozzám közelieknek. Szeretnék odaadó figyelemmel lenni családom iránt, minél több jót tenni, folyamatosan készülni.

Mikor még együtt voltunk a gyermekeinkkel, közösen készültünk. Sütöttünk, dekoráltunk. Az adventi koszorú elkészítéséhez nem használtunk drága dolgokat. Néhány vessző, pár zöld ág, csipkebogyó és gyertya. A misztérium már a készítéskor elkezdődött. Az ötletek, mosolygó szemek, vidámságtól kipirult arcocskák, jó hangulat volt a jellemző.

A koszorú elkészítésével elindul bennünk a várakozás hangulata, majd a gyertyaláng figyelmeztet a lelki változás fontosságára. A lényeg a belső béke, a szeretet megléte. Felkészülünk a szeretet fogadására. Ez az idő lehetőség, hogy lélekben megújuljunk. Legbelül készülünk fel arra, hogy befogadhassuk az igaz szeretetet.

 

A Karácsonyt előkészítő bűnbánati időszakot Adventnek nevezzük, ami latin eredetű szó: eljövetelt, megérkezést jelent. Teljes elnevezése ezen időszaknak: Adventus Domini: Az Úr eljövetele. Égi távlatot, isteni Fényt gyújt, aki bevilágítja, sőt átmelegíti életünket. Ennek a Fénynek a közeledő sugaraiban szemléljük önmagunkat. Az Úr eljövetelének várása, készületi idő! Nagyszüleink az adventot Kisböjt elnevezéssel is illették. Mi valakit várunk. Egy bizonyos személyt, Jézus Krisztust. Az Ő eljövetelére, születésnapjára készülünk négy héten át. Hasonlóan ahhoz, ahogy szülőként készülünk kilenc hónapon át gyermekünk megszületésére. Advent első felében Krisztus dicsőséges eljövetelére gondolunk, végül Jézus test szerinti születésének ünnepére készülünk. A mi adventi várakozásunk a kegyelem rendjében történik: Isten ígéretének beteljesedését várjuk, azt, hogy megtapasztaljuk a Szeretet teljességét. Töltse be szívünket Isten örök emberszeretetének bizonyossága.

Isten soha nem hagyja magára az embert. Minél nagyobb bajban érezzük magunkat, annál sürgetőbb, hogy rátaláljunk.

 

Mikor a bűntől meggyötörten

A lelkem terheket hordozott,

Egyszer csak könnyebb lett a terhem,

Valaki értem imádkozott.

Valaki értem imádkozott.

Talán apám, anyám régen?

Talán más is, aki szeret,

Jó barátom vagy testvérem.

Én nem tudom, de áldom Istent,

Ki nékem megváltást hozott,

És azt, aki értem csak

Egyszer is imádkozott. ( Reményik Sándor)

 

Amikor beteg lettem a családom, szeretteim hívő testvéreim mind imádkoztak értem. A sok kérést meghallgatta a mi Istenünk. Az Ő ereje, segítsége kellett ahhoz, hogy ma itt lehessek. Tudom, hogy a mentős, az orvosaim sokat tettek értem, de az hogy jó orvosokhoz kerültem és ők a pillanat törtrésze alatt nekem a legjobb döntést hozták, Isteni erőnek érzem és hiszem. Azóta is hálát adok mindenért.

„ Velünk az Isten”

Ismerjük a mondást: Segíts magadon, Isten is megsegít! Fordítva Isten megsegít téged, de élj a lehetőségeiddel. Nézzünk magunkba akarok-e együttműködni az Úr kegyelmével, teszek-e érte valamit, vagy csak szeretném, ha jobban mennének a dolgaim?

 

Mi ezekben a napokban Jézusra tekintünk. A bántásra szeretettel és imával, a hanyagságra fokozott precizitással válaszolunk engesztelésképpen. Amikor megérik bennünk az idő, mindennél elevenebben rajzolódik ki az Istenarc.

 

Jézus nem vendégként érkezik, Ő velünk marad. Készítsük az Úr útját. Az együttműködés készségét keressük magunkban, tudjuk megnyitni a szívünket előtte, hogy megújíthasson minket. Sokan nem találkoztak Vele, talán a mai helyzetben a mi feladatunk, hogy közvetítsünk, hogy megláttassuk a mi Megváltónkat. Mostani elcsendesülésünk legyen a rendrakás ideje. Megromlott emberi természetünk elveszítette az Istentől nyert méltóságát. Szomorkodunk, ha azt tapasztaljuk, hogy Isten nem hallgatta meg kérésünket. Vajon mit tettünk, alkalmasak vagyunk-e az Isteni ajándékra? Ha készségesek vagyunk, akkor Ő meg fogja adni azt, ami hiányzik nekünk. Nyissuk meg szívünket előtte és bizalommal kérjük Őt, akkor épp azt kapjuk, amire legnagyobb szükségünk van. Ha az eltelt hetek készülődése során jutottunk valamire, akkor építeni fog az Úr, és teljessé teszi azt, ami megkezdődött bennünk. Ha csak ábrándoztunk és nem tettünk lépéseket feléje, akkor hiány lesz a válasz. Tegyünk valamit azért, hogy összefonódhasson életünk. Nézzünk magunkba, bizonyára kínálkozott alkalom, hogy mellénk szegődjön, vagy csupán érzéketlenségünk miatt nem jött létre a találkozás.

 

Az igazi várakozás tettekben is megnyilvánul. Az én adventom akkor teljes, akkor valódi, ha elvárásokat fogalmazok meg magammal szemben. Adott a lehetőség a megújulásra. Mindennapjaink számtalan apró szeretetszolgálatra adnak lehetőséget. Nagyon fontos, kapcsolataink rendezése. Szépen lassan lépésről lépésre szeretnék javítani embertársaimmal való kapcsolatomon, hogy boldogabbá feszültség mentesebbé váljon életünk. A környezetünk, amellyel Isten megajándékozott, nem fordíthat bennünket szembe az Ajándékozóval.

 

Advent tehát a várakozás időszaka. Törekedünk a békére önmagunkkal, embertársainkkal és Istennel. Ha így éljük meg ezt a néhány hetet, akkor biztosak lehetünk benne, hogy várakozásunk beteljesedik, és elvárásaink valóra válnak. Ehhez kívánom mindannyiunk számára Isten kegyelmét és szeretetét.

Pusztai Ferencné