A belső öröm - Beszélgetés P. Berhidai Piusszal Szombathelyen
P. Berhidai Piusz ferences tartományfőnök a belső örömről tartott előadást Szombathelyen a novemberi Ferences estéken. Előadása után Piusz atya a martinus.hu-nak beszélt arról, hogy mi is az az igazi belső öröm.
Hogy lehetne pontosan megfogalmazni, mi az öröm?
Én azt mondom, hogy együttlét. Együttlét a Jóistennel, vagy a Jóisten jelenlétében együtt lenni, közösségben lenni. Szent János első levelében is, rögtön a kezdetén ott van, hogy a Jézus Krisztusban kapott hitet, meg kinyilatkoztatást azért osztják meg és azért akarják megosztani másokkal a tanítványok, hogy az ő örömük teljes legyen. Folytatják Jézusnak azt a szolgálatát, hogy mindenki közösségben legyen a Jóistennel. Úgyhogy a belső öröm az valami ilyesmi, soha nem egyedüli. Nem egy magányos dolog.
A forrása akkor Jézus... Belőle merítünk?
Az az Isten, akit Jézus Krisztusban megismertünk, igen. Rajta kívül nincs más. Talán az is, aki nem ismeri Őt személyesen, vagy nem hallott róla, mégiscsak a Jóistenből tapasztal meg valamit, amikor érez valami olyan örömöt, ami túlmutat ennek a világnak a határain. Amit nem tud elvenni mondjuk a jóllakás, vagy a csömör, vagy csalódás.
Minden ember vágyik az örömre, az igazi belső örömre, hogy boldog lehessen. De sokan gondolják úgy, hogy nekik ez nem adatik meg, ezért gyakran a kevesebbel is beérik. Előadásában is szó volt az élvezet és az öröm közti különbségről...
Hát azt hiszem, hogy nem szabad alább adnunk a vágyainkat. Ha ott van bennünk a szívünk mélyén az a belénk teremtett vágy, ami erre az igazi és örök teljes örömre nyit meg minket, akkor nem mondhatjuk azt, hogy jaj, én beérem kevesebbel. Persze, vannak ideig tartó örömök, lehetnek olyan tapasztalatok a mindennapi életben, amelyekben megsejtünk valamit az Istennek az örök öröméből. De amit mennyországnak mondunk, az sem egy hely, hanem valójában együttlét, egy kapcsolat, egy közösségben levés, ami örömteli.
Sokan még a hívő emberek közül is inkább a földi örömöket hajtják...
Igen, és szerintem ez még nem is probléma. Csak ne álljunk meg ezeknél, ne érjük be kevéssel. Én azt hiszem, hogy az Úr Jézus erre hív minket. Szerintem a Jóisten megérti a mi rövidtávú céljainkat is. Azt, hogy éhesek vagyunk, megélhetésre van szükségünk és ezért dolgokra vágyunk, meg hogy szeretnénk jól érezni magunkat. Nem akarunk sokat, csak hogy egy kicsivel legyen jobb... Nincs ezzel baj, azonban ha csak erre irányul az élet, akkor az elkezd örömtelen lenni. Miért van az, hogy annyi ember, akinek megvan mindene mégis üressé lesz? Vagy megtapasztalhatjuk, hogy egy nincstelen embernek meg tud olyan kiengesztelődött, békés arca lenni, amit nem valamivel, valaminek a birtoklásával ért el.
Előadása után az egyik hozzászóló emlékeztetett, hogy egy szívünk van, és ezzel az egy szívvel kell szeretnünk a Jóistent, törekedni a legtökéletesebb, igaz örömre. Viszont ezzel a szívvel szeretjük a barátainkat, a családunkat is. Hogyan lehet így megosztani a szívünket a szeretet érzésében?
Kell különbséget tenni?
Képesek vagyunk egyáltalán jól megosztani a szívünket és ezáltal eljutni a tökéletes örömhöz? Hogyan tudunk jól Istenre fókuszálni?
Nem egy tőlünk idegen, meg nem egy életidegen dolog a belső öröm. Nem egyeseknek a kiváltsága. A Jóisten mindegyikünket erre hívott meg. Azért ez döntés kérdése is, hogy én ráadom magam ennek keresésére, az ebben való hitre, hogy igenis remélek ebben, hogy van ilyen öröm. És remélem, hogy a Jóisten olyan teljes életet ad, amiben megvan ez az öröm. Azért ez egy döntés a részemről. És persze számít biztos az is, hogy tudok-e valahogy úgy megállni, hogy a Jóisten jelenlétében legyek? Nyilván az imádságnak az alkalmai is ilyenek, de a liturgia, a szentmise is, amikor sokan vagyunk együtt. Azok is olyan alkalmak, amikor a Jóisten színe előtt nyilvánvaló lesz, hogy Ő a középpont, Ő tud forrása lenni az életünknek, és így az igazi örömnek is. Hogyha csak sodródunk, akár a hangulatunkkal, vagy a rövidtávú céljainkkal, beleöljük magunkat a dolgokba, vagy egy-egy fájdalmunk miatt az önsajnálatba belemerülünk és nem engedjük, hogy a Jóisten vonatkoztatási pont legyen, nem állunk meg, nem maradunk csendben, akkor úgy nehéz a belső öröm közelébe menni.
Advent van. Az idei más, mint az elmúlt években. Több az aggódás, a félelem, de több a lehetőség is a csendre, az elmélyülésre. Mit tanácsol, hogyan találhatjuk meg ebben az adventi készületben a belső örömünket, békénket?
A készület, a takarítástól kezdve az elcsendesedésen és jó elhatározásokon át, mindenfajta készület értünk van. Hogy mi minél inkább oda tudjunk fordulni Isten felé. De Isten ettől még jelen van. Már a készületünkben is. És ezért hogyha éppen ne adj’ Isten súlyos betegen ott vagyok, vagy a mindenféle készületben, szervezkedésben elfáradok és úgy esek be, fontos tudnom, hogy bárhogy vagyok, a Jóisten ott van. Ő ott Betlehemben azért született meg, hogy lássam, hogy észrevegyem, felé tudjak fordulni. De az ő jelenléte sokkal jelenvalóbb és állandóbb, mint amit én el tudok képzelni. Nem csak akkor van jelen, hogy ha én kitakarítom a szobámat. De azért takarítsam ki, mert az nekem jó, odafordít felé.
