Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Szólj be a papnak 12.: Karácsony Karanténban? – Jézus eljut így hozzánk?

szbap-12-cikkhezA Martineum Felnőttképző Akadémia szervezésében 12. alkalommal került megrendezésre 2020. december 16-án a „Szólj be a papnak” beszélgetéssorozat Szombathelyen. Ezúttal a koronavírusról, a pandémia okozta különleges élethelyzetről, a karácsony méltó megünnepléséről beszélgettek vendégeink: Dr. Székely János római katolikus püspök, Jakab Bálint református lelkész, Menyes Gyula evangélikus lelkész, Varga László Ottó baptista lelkész és Pezenhófer György moderátor. Szó esett arról, hogyan tudunk reagálni a nehézségekre, hogyan tudjuk felvenni az ünnep ritmusát, hogyan tudunk meghitten ünnepelni és mennyiben lesz másabb az idei karácsony üzenete, mint eddig. Az érdeklődők a Szólj be a papnak és a Martineum Felnőttképző Akadémia Facebook-oldalán élőben követhették a beszélgetést, kérdéseiket hozzászólás formájában tehették fel.

A beszélgetés során sok személyes történetet osztottak meg a lelkészek. Dr. Székely János püspök atya elmondta, hogy tavasszal, amikor vírusfertőzésre gyanakodtak nála, minden nap egyedül misézett a saját szobájában. Ekkor át tudta élni a szentmise lényegét oly módon, hogy csak ő és Krisztus van jelen. Megdöbbentette, hogy az online szentmise-közvetítéseket milyen sokan követik. Egy átlagos szentmisét tízszer annyian követtek, mint ahányan beférnek a templomba. Pozitívumként értékelte, hogy sok családban a több idő ajándék volt, illetve hogy a vírushelyzet mennyi embernek segített az imádságban vagy a Bibliában való elmélyülésben. Isten szeretete mindannyiunkra kiárad, de el kell fogadnunk azt. Idézte Szent Ágoston szavait is: Isten, aki megteremtett téged a közreműködésed nélkül, nem fog üdvözíteni a közreműködésed nélkül. A csendesebb karácsony segíthet minket, hogy odafigyeljünk a lényegre. A karácsony nem egyszerűen az emberi szeretet ünnepe, nem önmagunkat ünnepeljük. Isten szeretetét ünnepeljük, aki úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte. Karácsony igazi kincse Ő. Az idei karácsony bár csendesebb lesz, de ha a mi szívünk nyitott, akkor igazi.

 

Jakab Bálint református lelkész számára az volt a legmegdöbbentőbb az elmúlt időszak tapasztalataiból, hogy a koronavírusnak nincs logikája. Gyülekezetéből például egy orvosházaspárt nagyon megviselt a betegség, miközben egy 80 év feletti tag komolyabb tünetek nélkül átvészelte a vírust. A járványhelyzet rámutatott arra, hogy az egyház nem olyan maradi, mint azt sokan gondolták. Az egyház semmivel sincs lemaradva technikai értelemben a világ mögött. A lelkészek gyorsan és időszerűen reagáltak, hiszen sok helyen hamar elindultak az online istentisztelet-közvetítések. Az más kérdés, hogy önmagában a technika használata mennyire elég az evangélium hirdetéséhez, de jelzi, hogy az egyház benne él a világban, együtt él a világgal és amikor jön egy ilyen kihívás, gyorsan tud reagálni és ezt a hívek is pozitívan fogadják. Véleménye szerint a liturgia óriási erő, stabilitást ad, de ahhoz, hogy méltón tudjunk részt venni rajta, nem elég, hogy online odahoznak nekünk mindent. Szükségünk van arra, hogy testileg-lelkileg ünneplőbe öltöztessük magunkat és úgy álljunk Isten elé. Hangsúlyozta, hogy bár nem tudunk visszatérni a koronavírus előtti helyzethez, bölcsnek kell lennünk abban, hogy az élő közösségeinket, a személyes érintettséget ne hanyagoljuk el. Az üres templomok, a kameráknak prédikálás hosszútávon megterhelik a lelkipásztorok életét is. A kiszolgáltatottság ma sem nagyobb, mint bármikor. Isten azért küldte az ő egyszülött Fiát, hogy éjünk általa, még a koronavírus közepette is. Isten szeretete mindenkire kiárad, de nem mindenki fogadja el ezt a szeretetet. Ezt egy példával szemléltette: a nap – amely egy gyönyörű szép nyári napon felkel – amikor felhőtlen az idő, rásüt mindenkire, de aki bezárkózik a szobába, nem fogja érezni a nap gyönyörűségét és melegét. Aki pedig a rolót is leengedi, még a napfényt sem fogja látni. A koronavírus, a halál és a félelem kapcsolatában kiemelte, hogy a mi hitünk szerint nem a halálé az utolsó szó. Aki tudja, hogy hova megy, az minden félelmével együtt megy ezen az úton. Ma is érvényes az angyal szava, amit a betlehemi pásztoroknak mondott: Ne féljetek! Megszületett a világ megváltója.

 

Menyes Gyula evangélikus lelkész 2020. szeptember 1-e óta szolgál feleségével Szombathelyen. A lelkészi szolgálatra való felkérés tavaly adventben történt, a vírushelyzet pedig segítette őket abban, hogy döntésüket átgondoltan, elcsendesedve, imádságban megerősödve hozzák meg. A jelenlegi online jelenléttel kapcsolatban megfogalmazta azon félelmét, hogy túletetik a gyülekezet tagjait. Az interneten mindenhol a lelkészkollégák beszélnek, áhítatot tartanak. Visszajelzések alapján az a tapasztalata, hogy az istentisztelet-közvetítés sokszor háttérrádiózássá vagy háttértévézéssé válik. Kialakul az a vélekedés, hogy ha például főzés közben is részt lehet venni az istentiszteleten, akkor minek nekem templomba járni? Szerinte a vírushelyzet két dolgot eredményezhet: vagy vágyunk újra a templomra és a karantén után egyre többen leszünk, vagy elkényelmesedünk és azt várjuk, hogy majd otthon a médiumokon keresztül táplálnak minket lelki tartalommal. A karácsonyról a bűn és a Megváltó viszonyában beszélhetünk. Karácsony a mi hitünktől, ünneplésünktől függetlenül is megtörtént; olyan csoda a világtörténelemben, amelyben szóba áll velünk az Isten, esendő gyermekként jött közénk, ezekben az összefüggésekben kell látnunk az eseményt. Gyula biztat minket, hogy a betlehemi gyermekben a megváltót lássuk meg, aki a kígyó fejére tapos és eltörli bűneinket. Őt ünnepeljük, ez független a vírustól, független a hangulatunktól. Arra hív minket ez az időszak, hogy elcsendesedjünk, elgondolkozzunk azon, milyen a viszonyunk Istennel és embertársainkkal.

 

Varga László Ottó baptista lelkész meglátása szerint a vírushelyzet egyrészről egy hitpróba, másrészről pedig egy tükröt állít a közösségek elé és rákényszerít bennünket arra, hogy bizonyos dolgokat újraértelmezzünk. Megszoktuk a különböző istentiszteleti formákat, hitgyakorlatokat és ezek hirtelen átalakultak vagy lehetetlenné váltak. Vannak, akiknek a hite abban merült ki, hogy eljártak egy közösségbe. Ők talán egy kicsit megrökönyödtek és nem tudtak mit kezdeni a helyzettel. Voltak azonban olyanok is, akiknek mély, élő istenkapcsolatuk volt, számukra könnyebb volt feldolgozni a változásokat. Megtapasztaljuk, hogy tudjuk megélni a hitünket akár élő istentisztelet nélkül, elgondolkodtat minket, hogy mit is jelent a hitünk. Most egy kiszolgáltatott helyzetben érezhetjük magunkat, de az egyszülött Isten is emberi nézőpontból szemlélve teljesen kiszolgáltatott helyzetben jött közénk. Úgy jött el, hogy megalázta, kiüresítette önmagát és az idei karácsony különleges lehet abban, hogy megérezzünk valamit abból, hogy akkor mi történt. A sok pompa és vásárlás visszafogása lehetőséget ad arra, hogy átéljük a kiszolgáltatottságot, az alázatot és a bizalmat. Ha ezek Istenhez kapcsolódnak, azaz tudjuk, hogy Istennek vagyunk kiszolgáltatva és benne bízhatunk, akkor ez egy különleges ajándék lehet. László felhívta a figyelmet, hogy az Újszövetség egy nagyon nagy része pont ilyen karanténhelyzetben született, utalva ezzel Szent Pál apostol leveleire. Szent Pál annak idején tulajdonképpen karanténba került és megszületett egy csodálatos része a Bibliának. Vágya, hogy a lelkekben ne múljon el nyomtalanul mindaz, ami történt. Az idei karácsony egy különleges és nagyon nagy lehetőség. Biztat minket, hogy ne úgy tekintsünk erre a karácsonyra, mint egy túlélés vagy valamilyen pótlék, hanem inkább mint egy Istentől való különösen nagy lehetőségre, hogy másképpen, mélyebben ünnepeljük meg, mint eddig.

 

Mély, tartalmas beszélgetéssel zárult a Szólj be a papnak beszélgetéssorozat aktuális évadja Szombathelyen, mely visszanézhető az alábbi linken: https://fb.watch/2sIW-gBKnC/

Bízunk benne, hogy a következő évben is izgalmas témákkal, már személyes formában tudjuk folytatni az eseménysorozatot.

 

A program Magyarország Kormánya és a Miniszterelnökség támogatásával valósult meg.