Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

A krisztushívők egységéért - Ökumenikus imaóra a Székesegyházban

Ökumenikus imahét2021-ben sem marad el az Ökumenikus Imahét. A járványügyi helyzetben előírt szabályok betartásával a Szombathelyi Egyházmegye több településén is összegyűlnek a katolikus, református, evangélikus, baptista testvérek, hogy hitet tegyenek Krisztus és a keresztények egysége mellett. Január 20-án a szombathelyi imaórát a Székesegyházban tartották. 

Ökumenikus imahétSzékely János megyéspüspök kiemelte: minden igazi, hiteles egység, közösség Istentől származik. Az ökumené nem emberi igyeket, hanem ajándék, amit odafentről kell megkapnunk. Az ökuemné út Krisztus felé és jelenti azt is, hogy egymás közösségeiben felimerjük ami a saját közösségeinkben elhalványult. Így pl. a katolikusok megtanulták a protestáns testvérekről, hogy a kegyelem ingyenes ajándék, amely árad az egész világra. Nem azért mert megérdemeljük, hanem mert Isten végtelenül jó. Megtanultuk, hogy a Szentírás mindennapi kenyér minden keresztény ember életében. Lélek és élet. Tanultuk, hogy legmélyebben az ember az anyanyelvén tud Istenhez fohászkodni. Tanultuk, hogy nem csak a papoknak, hanem ninden embernek küldetése, hogy tanúságot tegyen az evangéliumról. De a Katolikus Egyháznak is vannak olyan kincsei, amiket az ökumené útján kínálunk más felekezeteknek. Ezek közül a legnagyobb az Eucharisztia kincse vagy a bűnbánat szentsége, a felbonthatatlan házasság és a Péteri szolgálat kincsei, mondta a megyéspüspök.

Ökumenikus imahétSteinbach József református püspök az imahétre választott témára utalva - „Maradjatok meg szeretetemben, és sok gyümölcsöt teremtek” - kiemelte: az első gyümölcs az önmegtagadás, amely nem önmegvalósítás és nem önfeladás, hanem tele van krisztusi életörömmel. De fontos, hogy ebben nem csak önmagának él az ember, hanem egyre inkább másokért. A második gyümölcs a hálaadás, amikor a legnagyobb nehézségek között is meglátjuk, mennyi mindenünk van. A harmadik gyümölcs a megújulás, amikor visszatérünk az Isten akaratához, rendjéhez. 

Ökumenikus imahétSzemerei János a Nyugati Evangélikus Egyházkerület püspöke igehirdetésében kiemelte: titkos forrásból  merítünk mi hívő emberek és ez közös tapaszatalat a különböző egyházakban. Mert amikor az Istennel kapcsolatba kerülünk, Ő olyan lelki értékekkel ajándékoz meg Bennünket amik életté válhatnak és ha azzá válnak, akkor az a környezetünk számára is áldássá válik, dolgozzunk akármely területeken. Ehhez azonban az is kell, hogy ráhangolodjunk az Isten hullámhosszára, mondta Szemerei János. 

Az imaóra közvetítése visszanézhető ide kattintva.