Dr. Takács Gyula atya gondalatai - Évközi 2. vasárnap
„A keresztény élet abban áll, hogy Isten velünk van, bennünk él, mégpedig a tetteinkben, a szívünkben, az érzéseinkben.
Kinyitottuk előtte életünket, és befogadtuk, az Ő szent temploma lettünk.
És a keresztény élet abban áll, hogy mi is beléptünk Istenbe, benne élünk,
benne élünk Jézusban, Őt öltöttük magunkra, és a tetteink, az életünk belőle fakadnak.
És ez az élet valóban örök élet és valóban boldog.”
Évközi 2. vasárnap
1Sám 3,3b-10.19
1Kor 6,13-15.17-20
Jn 1,35-42
A gyermek Sámuelt szólítja az Úr.
A gyermek azonban nem ismeri fel az Úr hangját.
Isten újra szól, aztán újra és újra.
S amikor a gyermek megérti, hogy Isten szólítja őt, akkor kitárja előtte az életét,
odaadja Isten kezébe, Isten pedig vele marad egész életében.
Sámuel az Úr szavának edénye lesz, az Úr prófétája. Két tanítvány hallja, hogy Keresztelő Szent János így tesz tanúságot Jézusról: Nézzétek, Ő az Isten Báránya!
És megértik, hogy Jézus a Messiás, a világ Üdvözítője, aki odaadja életét váltságul a bűnösökért.
S amikor megértették, követik Jézust. Mester, hol lakol? - kérdezik Tőle.
Nála maradnak egész éjjel.
Ez a két történet a keresztény életének tükre.
A keresztény ember élete olyan, amilyen Sámuel hivatása, és olyan, amilyen a két tanítvány, Jézus követése. A keresztény embert szólítja Isten, szólítja gyakran,
minden nap szól az ember szívéhez. Isten valóban ott áll a szívünk ajtajánál és zörget.
Nem értjük meg, nem ismerjük fel az Úr látogatását, hiszen az ember porszem a végtelen Isten színében. Az ember olyan, mint a gyermek Sámuel: értetlen.
De amikor mégis megértjük, ha megértjük egyszer-egyszer, és ha megértvén kitárjuk szívünket Istennek, ha odaadjuk életünket Isten kezébe, akkor éppen az történik velünk, ami Sámuellel történt meg: Isten annyit akar, csak annyit, hogy velünk legyen.
Annyit akar Isten, hogy ott legyen az ajkunk szavában, annyit akar Isten, hogy ott legyen a kezünk mozdulatában.
Isten azt akarja, hogy Ő, a Szeretet, a ragyogó, a törhetetlen Fény világítson az életünk homályában.
Velünk akar lenni Isten, be akar lépni a szívünkbe, nálunk lakik. Azt akarja, hogy az életünk néki, a Szentnek szent temploma legyen, a lakóhelye.
És a lakóhelye akkor, amikor a Szeretet fényének helyet adunk az életünkben, amikor a Szeretet megjelenik a tetteinkben, amikor felragyog a mosolyunkban. Ilyenkor, mint Sámuel, az Úr prófétája, mi is prófétáljuk Istent, hordozzuk őt a világban,
és látván a jó tetteket az emberek Isten dicsőítik, a Szeretetet.
Ez a keresztény élet.
És a keresztény élet olyan, mint a két tanítvány, Jézus követése. Megértették, akit vártak, az Üdvözítő itt van.
Ő az ártatlan Bárány, aki odaadja életét értünk.
S amikor megértették, követték Őt.
És egyetlen egy volt a vágyuk, csak annyit akartak, hogy nála maradjanak.
Ezért kérdezték Tőle: Mester, hol lakol?
Ezért léptek a nyomába és csak mentek és mentek utána. És bárhova ment, mindenüvé követték.
Mindig Vele voltak - ez Jézus tanítványának élete. Ez a mi életünk. A mi életünk, a keresztény élet abban áll, hogy megértettük: Jézus a mi üdvözítő Istenünk.
Ő odaadta életét értünk. És amikor megértettük, csak azt akarjuk már, hogy Vele maradjunk.
A keresztény élet lényege ebben áll: Jézusban élni, belépni az Ő lakásába, magunkra ölteni Jézus lelkületét.
És benne, Jézusban járni és kelni, cselekedni, és benne szenvedni - ez a keresztény élet.
Íme, a mai vasárnap e két gyönyörű története a mi keresztény életünknek e kettős képét nyújtja nekünk. A keresztény élet abban áll, hogy Isten velünk van, bennünk él,
mégpedig a tetteinkben, a szívünkben, az érzéseinkben. Kinyitottuk előtte életünket, és befogadtuk, az Ő szent temploma lettünk.
És a keresztény élet abban áll, hogy mi is beléptünk Istenbe, benne élünk, benne élünk Jézusban, Őt öltöttük magunkra, és a tetteink, az életünk belőle fakadnak.
És ez az élet valóban örök élet és valóban boldog.
Ámen.
2021. január 17.
Takács Gyula plébános atya
