Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Regionális Fejlesztési Alap

Küzdeni tanulunk – Sportolásra hív az „Ép testben ép lélek” program

Életmódprogram„Ép testben ép lélek” mottóval hirdet mozgásra, sportolásra buzdító programot Celldömölk-Alsóság plébánosa, Orsos Zoltán számos, magyar és világversenyeken testépítésben érmeket szerző sportolóval. Január 30-án Székely János megyéspüspök részvételével mutatták be a kezdeményezést. 

ÉletmódprogramNem szokványos látvány fogadta az alsósági Szent Miklós-plébánián az „Ép testben ép lélek” sajtótájékoztatóra érkezőket. A bejárati terem falait testépítő sportolók nagyalakos képei díszítették, a belső terem falain pedig Lakatos Mihály testépítő bajnok bibliaillusztrációi voltak láthatók.

A sajtótájékoztatón Székely János aktuális helyzetünkből indult ki: „A járvány bekorlátozza életünket, a lelkünket is, amitől a fiatalok különösen szenvednek. Kimaradnak fiatalságuk nagy élményei.” Kiemelten utalt a főpásztor azok nehézségeire, akik utolsó évüket nem tölthetik el együtt a gimnáziumban. „Abba a csapdába szögezi bele még jobban a vírushelyzet őket, amivel állandó a küzdelem, a telefon és a számítógép mellé. Ebből a helyzetből kellene kirobbantani őket, a természetbe, a mozgásba. Nem adjuk meg magunkat, megtanulunk küzdeni” – biztatott a püspök.

Székely János szerint nagyon fontos, hogy minden nehézség ellenére se tekintsük a járványhelyzetet mindenestül negatívnak, hozzuk ki belőle az értéket. „Én például felmegyek az Írott-kőre, kiadósan olvasok. Elindítottunk egy összefogást is Szent Márton Köpenye elnevezéssel a szükséget szenvedők megsegítésére.” Saját életéből vett példaként a szocializmusban megélt korlátokat említette a püspök, kiemelve, hogy ezek ellenére, aki akarta, meg tudta találni a módját, hogy az ifjúsága szép legyen. Kirándultak, bicikliztek, sátraztak az erdőben, a tábortűznél hosszú beszélgetések kovácsoltak köztük barátságot. Bibliakört alapítottak, rendszeresen összejöttek, hogy beszélgessenek a Szentírásról. Közben mozgássérült fiatalokat látogattak, zarándoklatokon vettek részt – sorolt néhányat azok közül a lehetőségek közül, ahogy megtalálhatták az „élet útját”.

Székely János azt fogalmazta meg, örömet jelent számára, ahogy a papok is keresik a járványügyi korlátozások között annak a módját, hogyan tudnak pozitívan kijönni ebből a helyzetből. Ezért tartja jónak a most induló programot is, mely a világversenyeken bizonyított sportolók és táplálkozási szakértők támogatását élvezi. „Zoltán atya nehéz sorból indult el, most alkot, az élet útján segíti a rábízottakat” – mutatott rá a cigány sorsból induló, családból kiemelt plébános küzdelmeire a főpásztor. „Élete a példa, a nehéz helyzetből is fel lehet emelkedni. A sport jó eszköz lehet az evangelizációban is, segít, hogy a papban meglássák a hívek az embert. Így vonzó képet tud mutatni az Egyházról.” A sport áldásos hatását saját megtapasztalása alapján csak megerősíteni tudja Székely János is: a lelkierő növekedését éli meg a mozgásban, a test és lélek jó érzése alapján harmóniába kerül egész élete.

ÉletmódprogramOrsos Zoltán számára a sportolás és életmódváltás nagy változást hozott. Száztizenhat kilójából harmincat már leadott, és a kilókkal együtt a stressz is lement róla, egészségügyi problémái is megszűntek. A rendszeres edzés koncentráltabbá és motiváltabbá tette papi szolgálatában; kiemelte a testi nehézségek miatti depresszióból. Hittanóráin azt tapasztalta, a fiataloknak tetszik az a változás, ami vele a sportnak köszönhetően történt, és már nemcsak őrá, de Jézusra és az evangéliumra is jobban figyelnek, többen jönnek misére, könnyebben alakul ki beszélgetés köztük.

A plébános által megálmodott program a vírushelyzetben vlog és blog formájában indul el. Szakemberek adnak útmutatást, élsportolók szólalnak meg. Ezek a felvételek a plébánia oldalán lesznek hamarosan elérhetők. Nyáron motivációs tábort szeretnének szervezni hátrányos helyzetű fiataloknak. Orsos Zoltán szerint azt kell megmutatni a fiataloknak, hogy nem szabad elpazarolni egy életet csak azért, mert oda született, ahova. A fiatalokban a küzdeni akarást kell felszítani azáltal, hogy számukra példa értékű emberekben látják, honnan hova jutottak el.

Liszli Erika dietetikus, fitneszbajnok arra hívta fel a figyelmet, mennyi hamis és torz információ veszi körül a tájékozódót az interneten, ezért kívánnak segítséget nyújtani a szakmai válaszok megtalálásában. A dietetikus szerint a megelőzésre kell tenni a hangsúlyt mind a mozgás, mind a táplálkozás területén.

A személyi edzőként bekapcsolódó Lakatos Mihály a program testre és lélekre gyakorolt áldásos hatásait hangsúlyozta. Liszli Erikával együtt kiemelték, hogy a testépítéssel az egészségesen élt hétköznapok elérése a cél.

Az „Ép testben ép lélek” program ifjúsági munkatársa Szabó Réka lesz, aki Zoltán atya ifjúsági közösségének tagja. Elmondta, őt is ez a program hozta ki az otthonülésből, most kezdett sportolni, és úgy látja, a sport valóban a kibontakozás lehetőségét adja generációjának.

 

A sajtótájékoztatót követően rövid edzést mutattak be a résztvevőknek.

Trauttwein Éva/Magyar Kurír