Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Egyházközségi jótékonysági bál Petrikeresztúron

2009.01.17. - Egyházközségi jótékonysági bál (Petrikeresztúr)Egyszer volt, … és máskor is lesz! Akár így is kezdhetném kis beszámolómat, a 2009. január 17-én Petrikeresztúr községben megtartott Első Egyházközségi Jótékonysági bálról.

A rendezvény célja elsősorban az volt, hogy az est folyamán befolyó pénzből elvégezhetők legyenek a falu templomának rekonstrukciós munkálatai. Természetesen mindezt összekötöttük egy kellemes estével, ahol egy pillanatra mindenki megfeledkezhetett a mindennapok bújáról-bajáról és katolikus keresztényi módon egy családként ünnepelhetett, szórakozhatott. Bizonyítván ezzel is, hogy nem csak a karácsonyi 3 nap a szeretet ideje, ahogy a kereskedelmi tévék bombázzák az emberi agyakat, hanem az év 365 napján mindig szerethetjük egymást és odafigyelhetünk egymásra, adott esetben felvidíthatjuk, szórakoztathatjuk, akár egy jól sikerült mondattal jókedvre deríthetjük a másikat. Hiszen a legolcsóbb fizetőeszköz a világon a mosoly, ráadásul bőven akad belőle és jócskán kamatozik is! Amint Rába Imre FSG kanonok, plébános is többször elmondta az est folyamán: „a Jó Isten sem kedveli a szomorú szenteket”.

Az idei egyházközségi jótékonysági bálunknak talán XII. Piusz pápa egy mondata lehetne a mottója: „A béke az igazság eredménye!” A bál hagyományteremtő szándékkal indult, és úgy néz ki, ez megvalósulni látszik, hiszen már nagyon sokan jelezték, hogy a következő évi bálon is szívesen részt vennének.

A kapunyitás 18.30 órakor került sor, amikor is Gérczei Mónika polgármesterasszony és Rába Imre FSG kanonok, plébános – akik már a bejáratnál egy üdvözlő itallal várták az érkezőket – köszöntötték az egybegyűlteket és néhány mondatban felvezették az estét. Elmondták, miért is került megrendezésre a bál, és a szórakozás mellet mi a fő célja az összejövetelnek.

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ma este egyházközségünk jótékonysági báljára jöttünk el, s valljuk: mi akkor is keresztények vagyunk, amikor bálozunk. Úgy, ahogy Szent Pál apostol mondta: Akár esztek, akár isztok vagy bármi mást tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére. Nagyon jól tudjuk, hogy sokféle öröm van, de az igazi öröm, a vidámság soha nem állhat messze a keresztény embertől. Isten ajándéka az, hogy tudunk örülni, Isten ajándéka az, hogy tudunk nevetni. Ennek a bálnak tehát ez az egyik célja: az örömben, a vidámságban találkozni, együtt lenni egymással”. (Rába Imre)

A köszöntő után egy órás műsorral készültek a helybéliek, kicsik és nagyok egyaránt. (Külön köszönet Lóránt Emília – Liának, aki szívvel lélekkel dolgozott azon, hogy a színvonalas műsor-kavalkád létrejöhessen.) Ezt követően az asztalokra került, a helybéli asszonyok és a plébános úr segedelmével a vacsora, amit mindenki jóízűen fogyasztott el. A bőséges és laktató vacsora után feltálalták a helybéliek fantasztikusabbnál fantasztikusabb süteményeit, amelyekkel szinte megkoronázták a jóízű vacsorát. Kisvártatva Anti a ceremóniamester, az est zenei felelőse belekezdett a hajnalig tartó vigasságba, amit csak az éjfélkor tartott tombolasorsolás szakított félbe, amelyen értékes és szép, valamint szellemes és vicces nyeremények egyaránt gazdára találtak.  A fődíjat, egy két személyre szóló, kétnapos, félpanziós kényeztető hétvégét Lukács Kamilla petrikeresztúri hölgy nyerte.

Jól szórakoztunk, és a hajnalig tartó vigasság alatt egyszer sem feledkeztünk meg arról, hogy emberek, keresztények vagyunk! Köszönet mindazoknak, akik fáradságos munkájukkal és kitartásukkal részt vettek a szervezésben és az est lebonyolításában!

Rába Attila / Martinus

 

2009.01.17. - Egyházközségi jótékonysági bál (Petrikeresztúr)2009.01.17. - Egyházközségi jótékonysági bál (Petrikeresztúr)2009.01.17. - Egyházközségi jótékonysági bál (Petrikeresztúr)2009.01.17. - Egyházközségi jótékonysági bál (Petrikeresztúr)2009.01.17. - Egyházközségi jótékonysági bál (Petrikeresztúr)2009.01.17. - Egyházközségi jótékonysági bál (Petrikeresztúr)2009.01.17. - Egyházközségi jótékonysági bál (Petrikeresztúr)2009.01.17. - Egyházközségi jótékonysági bál (Petrikeresztúr)2009.01.17. - Egyházközségi jótékonysági bál (Petrikeresztúr)2009.01.17. - Egyházközségi jótékonysági bál (Petrikeresztúr)2009.01.17. - Egyházközségi jótékonysági bál (Petrikeresztúr)