Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

A Márk Rosarium felajánlásaként 40 rózsatövet ültetett a karitász

karitasz1Vas megye botanikai értéke lesz! - Az acsádi Márk Rosarium adományaként összesen 40 szabadgyökerű rózsatövet ültetett ma a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász a Püspöki Palota, a Fairplay Kávézó és a központi karitász udvarára.

Talán kevesen tudják, hogy a legnagyobb magyar rózsanemesítő, Márk Gergely több mint 700 rózsafajtáját bemutató, látogatható gyűjteményes kert fogadja a látogatókat és a vásárlókat Acsádon, a Béke u. 42 szám alatt. A Márk Rosarium nemrég felhívást tett közzé, amiben olyan ismert, népszerű Vas megyei intézményeket, helyszíneket, közreműködő partnereket keresett, akik „befogadnának" és elültetnének néhány szabadgyökerű rózsatövet a Márk Gergely nemesítette fajtákból.

Erre a felhívásra jelentkezett szinte az elsők közt a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász, hogykaritasz2 saját intézményeihez, illetve a Szombathelyi Egyházmegye számára letelepítsen 20-20 rózsatövet, amire április 15-én sor is került. Az adománytövek a Püspöki Palota kertjének és a Fairplay Kávézó udvarának több pontján, valamint a karitász központi épületének udvarán "leltek otthonra" csütörtökön délelőtt. Május végére pedig a kis tövek várhatóan már virágba is borulnak! Az ültetések helyszínein földbe szúrt táblákkal állított emléket a jószolgálati szervezet a nemesítőnek és az adományozónak.

karitasz3Márk Gergely rózsahagyatékában olyan fantázianevű tövek is szerepelnek, amelyek Vas megyéhez köthetők. Ilyenek többek közt a Szent Márton emléke, a Savaria, a Berzsenyi Dániel emléke, Brenner János emléke, Batthyány-Strattmann László emléke, Kanizsai Dorottya emléke, Őrség, Sárvár, Kőszeg, Kemenesalja és Vas fantázianevű rózsák.

Márk Gergely legnagyobb szakmai sikerét 2000-ben, Rómában érte el. A kereszténység fennállásának kétezredik évfordulója tiszteletére rendezett nemzetközi rózsaversenyen az „Árpád-házi Szent Erzsébet emléke" nevű rózsája a park- és futórózsa kategóriában első helyezett, aranyérmes lett. Ezt a fajtát elültették a Vatikán rózsakertjében is. 

 

Szöveg és képek: Büki László