Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Felelősséggel szabadon

keszA Keresztény Értelmiségiek Szövetsége felhívja a figyelmet a korlátozások enyhítésével járó személyes felelősség fontosságára. Mindenkit arra kér, hogy a védőoltás felvételével segítse a járvány leküzdését.

Nagyon vártuk, hogy visszatérjünk korábbi életünkhöz, amihez új reményt ad a korlátozások fokozatos feloldása. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a nyitás nem a korlátlan szabadságot jelenti. A járványveszély nem ért véget, ezért a védelmi szabályokat a lazítással párhuzamosan ugyanúgy be kell tartanunk.
A felelőtlenül megélt szabadság miatt újra átélhetjük a hetekig tartó betegséget vagy kényszerpihenőt, ugyanakkor ezzel rég nem látott szeretteinket, barátainkat is veszélyeztetjük.
Akik már felvették az oltást, tudatosan készültek maguk és környezetük megvédésére. De a vírus továbbra is velünk van, és sokan most sem védettek ellene. Különösen nagy veszélyben vannak a még nem oltható gyermekeink, akikért nemcsak a szülők, hanem a pedagógusok és az intézmények dolgozói is felelősséggel tartoznak, ahogy minden munkahelyi közösségen belül is elvárható az egymás iránti felelős magatartás.
Sajnos még mindig többen elutasítják az oltást, nem látják át a vírus terjesztésében játszott szerepüket és az oltás adta esélyt a járvány mielőbbi leküzdésére.
Kétszeresen is felelősek vagyunk tehát felebarátainkért: képesek vagyunk-e óvatosan bánni a lazítások adta szabadsággal, másrészt a védőoltás felvételével hozzájárulunk-e a járvány legyőzéséhez?
Védjük meg egymást és gyermekeinket, ne hagyjuk, hogy elragadjon minket a nyitásmámora! Segítse mindenki oltakozással a járvány leküzdését!

Budapest, 2021. május 12.
a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöksége