Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Búcsú Kispáliban

kispaliSzentháromság vasárnapja a kispáli kápolna és egyben a falu búcsúnapja is. Ez alkalomból mondott ünnepi szentmisét Gyöngyös Balázs atya a kápolna melletti szabadtéren felállított oltárnál, ahol a szeles idő ellenére is szép számmal vettek részt a hívek.

Balázs atya már pünkösdvasárnap, a Szentháromság vasárnapjához közeledve emlékeztetett arra, hogy imádságainkban hajlamosak vagyunk megfeledkezni a Szentlélekről. Imáinkat többnyire az Atyához és a Fiúhoz, Jézushoz intézzük, holott a Szentlélek kegyelméért is imádkozhatunk, hiszen a Szentháromság – Atya, Fiú, Szentlélek – hitünk egyik legalapvetőbb része, titka.

Az ünnepi szentbeszédében az atya kiemelte, hogy Isten velünk is művel csodákat, de nemkispali2 nagy és látványos dolgokra kell gondolni. Vegyük észre az apró csodákat is az életünkben, mint Isten kegyelmét, segítségét, ajándékait a mindennapokban, hiszen Ő az, akinél mindig vígaszt találhatunk, aki mindig jelen van az életünkben. A zsidó nép úgy tartotta, ha hűségesek maradnak Istenhez, gazdagok lesznek, sem betegség, sem ellenség nem tudja legyőzni őket. Azonban ez a hűség nem jelenti azt, hogy a problémák messziről elkerülnek minket, épp ellenkezőleg, azt jelenti, hogy a megpróbáltatások ellenére is kitartunk a hitünkben Isten mellett. Jézus ígérete szerint, kereszthalála és feltámadása által megnyitotta számunkra a mennyország kapuját, ahova így lehetőségünk van nekünk is eljutni, ahol örökké élhetünk. Erre utal a szentleckében Szent Pál apostol is, amikor azt mondja, hogy Istennek az örökösei, ezáltal a mennyország örökösei lehetünk, ha hűségesek maradunk hozzá.

Az evangéliumban elhangzottak alapján Jézus azt a feladatot adta tanítványainak, hogy tegyenek tanítvánnyá minden nemzetet. Ma, 2000 évvel később is érvényesek Jézus szavai: nekünk is tanítvánnyá kell válni és másokat is tanítvánnyá kell segítenünk. Jézus nagy ajándéka számunkra, hogy velünk van minden nap a világ végezetéig. Tudunk ugyan találkozni Jézussal a Szentírás olvasásakor, vagy akár a másik emberben is, hiszen Jézus saját magát azonosította azokkal, akikkel mi jót teszünk, de ezek csak érintőleges találkozások. A legintimebb, legteljesebb módon a szentáldozás során, az Oltáriszentségben valósul meg ez a találkozás.

Balázs atya a szentbeszédét azzal zárta, hogy ne feledkezzünk meg Isten jelenlétéről, az életünkben való munkálkodásáról, és legyen a Szentháromság életünk középpontja, origója!