Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Búcsúi ünnep Zalaegerszegen

14324-bucsuEgész napos lelki és közösségi programokkal ünnepelték templomuk búcsúját 2021. június 12-én a zalaegerszegi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia hívei. 

14345-plebaniai-bucsuMár az ünnepet megelőző napokban nagy volt a jövés-menés a plébániatemplom körül: zsongtak a fűnyírók, koccantak a sátorvasak, kattantak a sörpadok lábai. Mindent próbáltunk szépen, előre összeállítani, hogy az ünnep reggelén már ne kelljen ezzel vesződni.

Csodaszép, napsütéses alkalomnak ígérkezett, bár az előrejelzés egy kissé riogatott, hogy előfordulhat kisebb zápor...

Reggel az országos Mária Rádió élő kapcsolással jelentkezett be, hogy rövid interjúval a rádió hullámhosszán keresztül kapcsoljuk be a híveket ünnepünkbe.

9.30-kor szép számmal gyűltek össze a városból érkező hívek, hogy együtt ünnepeljük Isten nagy ajándékát, a Boldogságos Szűz Máriát, akinek Szeplőtelen Szíve minden embert hív, hogy általa közeledjünk Jézushoz. A szentmise főcelebránsa Kovács József atya volt a Mária Magdolna Plébániáról. Velünk ünnepelt még Fliszár Károly szintén a belvárosi plébániáról, Németh Norbert atya a római Pápai Magyar Intézet rektora, Nyisztor Krisztián kórházlelkész, Szalai Attila atya a teskándi, Gyöngyös Balázs atya pedig a nagykutasi plébániáról. Nagy öröm volt, hogy lelkipásztori munkatársak és minisztránsok karélyozták a szentélyt.

A szentmisét követően Bedő Imre tartott előadást a jelenlévő felnőtteknek az apák családokban betöltött szerepéről. Jól illeszkedett az előadás a Szent József-évhez, amikor amúgy is előtérbe kerül a férjek, apák küldetésének elmélyítése.

14349-plebaniai-bucsuEközben a gyermekeket MóKata játékos foglalkozása varázsolta el, valamint Péter óriásbuborék show-ja foglalta le a kicsik fantáziavilágát.

Délben közös ünnepi ebédre vártuk a híveket, hogy, akik előzetesen jelezték részvételi szándékukat, nyugodt körülmények között tudják elfogyasztani egy tál gulyáslevest, pogácsával, kiflivel. Mindezt úgy, hogy Plébániánk újszerzeményű sátrai alatt felállított asztalok és padok biztosították a komfortos, közösségi teret. Hogy szellemi töltekezés is biztosítva legyen, az Ég-Ígérő kegytárgybolt kínálta portékáit. A gyönyörűen megkreált fotósarokban mindenki kedvére örökíthette meg e nap emlékét.

14317-bucsuDélután folyamán a templomban imaösvény segítette a felnőtteket a házasságban megélt Istenkapcsolat elmélyítésében. Gyerekek részére Bukfenc-ügyességi játékokat állítottak össze a szervezők, hogy ügyességi játékok és logikai feladatok megoldásával tornáztassák meg önmagukat. Sőt, aki igazán vállalkozó kedvű volt, kipróbálhatta az íjászkodás fortélyait is! Voltak akik a felnőttek közül inkább beszélgetős alkalomra vágytak, mások pedig a társasjátékok rejtelmeibe vetették bele magukat.

A sok szaladgálás és jövés-menés közben hideg üdítő, frissítő ital és házi készítésű sütemény várta a programok résztvevőit.

Zárásként újra betértünk a templomba, hogy közös éneklés közben, egész közösségünket Isten elé hozzuk és újra felajánlottuk Plébániánkat Szűz Mária Szeplőtelen Szívének.

Tartalmas, fergeteges nap volt, amelyet már régóta vártunk! Bízunk benne, hogy a járványhelyzet elmúltával ezentúl sok hasonló programot tarthatunk.

 

A program Magyarország Kormányának támogatásával valósult meg. 

 

Bedő Imre előadása meghallgatható itt.  

A ZegTV beszámolóját ITT találjuk.