Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Templommegáldás Zalaboldogfán

templom2021. július 11-én vasárnap délután Zalaboldogfa apraja nagyja összegyűlt a csodálatosan megújult templomuk megáldására.

Zalaboldogfán a Kisboldogasszony templom két éve belülről már megszépült. Most az egyházmegye a falu és a kormány támogatásával külsőleg is csodaszép ruhát öltött.

A templom mellett felállításra került egy Szent József szobor is és a Golgota ábrázolás isszt-jozsef meg lett újítva.

A templomszentelés elején Ámon Ferenc a falu polgármestere köszöntötte Püspök atyát és a koncelebráló atyákat valamint a megjelenteket majd Németh Zoltánné a tanácsadó testület világi elnöke fejezte ki örömét, hogy a Kisboldogasszony templom felújítása teljes egészében megtörtént. Ez köszönhető az Emberi Erőforrások Minisztériumának, a Szombathelyi Püspökségnek, a helyi lakosok és elszármazottak adományának valamint a zalaboldogfai Önkormányzatnak. A köszöntők sorát Vígh László országgyűlési képviselő Wass Albert gondolataival zárta..

Dr. Székely János megyéspüspök Dr. Kránitz Mihály dékán atyával, Dr. Pem László kanonokkal és Farkas László plébános atyával ünnepi templomszentelési szentmisét mutatott be melynek alkalmával a külsőleg felújított templom és a Szent József szobor is megáldásra került.

dsc-0266Püspök atya szentbeszédében Szent József jelentőségét emelte ki, külön megszólítva rajta keresztül a férfiakat, férjeket, apákat példát állítva a mai családfők elé. Beszédje lezárásaként bíztatta a férjeket, apákat, hogy legyenek a családjaik papjai.