Missziós festészet
Mit jelent ma keresztény festőművésznek lenni? Merre tart a képzőművészet? Vannak-e még kapcsolódási pontok a képzőművészet és a kereszténység között? Többek között ezekre ad választ Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész, akivel répcelaki kiállítása aprópján készített interjút a martinus.hu.
2021-ben jelent meg egy album keresztény tartalmú munkáiról Isten és a világ címmel. Most pedig a karantén feloldása után egyszerre két helyen is nyílt kiállítás műveiből, Celldömölkön Pater noster címmel, Répcelakon feleségével közösen Ars Sacra címmel. Mindez szinte missziónak tűnik. Erről a késztetésről szeretnénk, ha többet megtudhatnánk.
- Az Ars Sacra Fesztivál a Városmissziókból nőtt ki, ami azt jelenti, hogy Magyarország ma újra missziós területté vált. Fél évszázad bolsevizmus és negyed század liberalizmus után ezen nem lehet csodálkozni. A misszió kifejezés találó, különösen most az 52. Budapesti Eucharisztikus előtt. Harminc éve festek keresztény tartalmú képeket. Közvetlen a rendszerváltás után nem gondoltam, hogy ez egy ennyire rögös út lesz. A kortárs művészeti szcéna (múzeumok, galériák, kurátorok, művészeti kiadványok) idehaza, de külföldön is 90%-ban ateista, keresztényellenes szellemiségűek, tehát végig ellenszélben dolgoztam. Az egyház, a történelmi egyházak pedig csak mecénásként látják a kortárs szakrális művészetet, tehát ha nem ők a megrendelők, úgy gondolják nincs közük hozzá. A Miatyánk ciklussal most készültem el, minden sorát megfestettem, a Miatyánk a legfontosabb imádságunk, fontosnak tartottam, hogy a mai ember számára is katartikus módon megjelenítsem. A könyv és a kiállítások az én eucharisztikus vállalásaim. Ez a festészet nem a világé, és nem is az egyházé.
Triviálisnak tűnik a kérdés, de akkor ki finanszírozta azt a rengeteg nagyméretű festményt, amit eddig létrehozott?
- A világ számára túl egyértelműen keresztények, az egyház számára túl világias indíttatásúak. Két szék közt a pad alatt találtam magam. Többszáz vallásos tárgyú képet festettem az elmúlt évtizedekben. Ma már különösen drága „hobbi” a festészet, nemrég az új képekhez vásároltam be alapanyagokat, csak az alapozatlan vászon egy képemhez nyolcezer forint volt. A pályázatírással rég felhagytam, egy kamarakiállítást tudnék rendezni a visszautasított pályázataim dokumentumaiból. A Tücsök és hangya mese jut eszembe, szüleim örökségéből (sajnos már nem élnek) finanszíroztam a festészetem, illetve az utóbbi időben a publikációim tiszteletdíját tudtam ráfordítani, mivel feleségemmel, Varga Bernadett iparművésszel négy gyermeket neveltünk fel, és juttattunk el az egyetemig. Mindketten tanítunk, és a tanári fizetés a létfenntartáshoz elég.
Ez elég lehangolóan hangzik, hozzátartozik a magyar valósághoz. Mi készteti mégis a munkára? Mik a tervei, hogyan tovább?
- Mára a képzőművészet itt Európában teljesen elvesztette keresztény alapjait. A reneszánsszal elinduló elvilágiasodása visszafordíthatatlan. Évszázadról évszázadra egyre sekélyesebbé vált, mára teljesen kiüresedett. Hétköznapi és közönséges lett, teljesen elvesztette korábbi, csak Európára jellemző lelki tartalmait. A kérdésre válaszolva, augusztusban a Martonvásáron nyíló Eucharisztia kiállításon fogok szerepelni, szeptember elején az Ars Sacra Fesztivál keretében feleségemmel közösen állítunk ki Isten és a világ címmel a zsámbéki Keresztelő Szent János Iskolaközpontban, jövő tavasszal végre megnyílik a kovid miatt már kétszer elhalasztott Isten és a világ című kiállításom a soproni Munkács Teremben, végül 2022 őszén a Petőfi Irodalmi Múzeumban állítok ki, szintén az Ars Sacra Fesztivál keretében. Katolikus lévén pedig egyre inkább a Szűzanya megjelenítése válik fontossá számomra, az ő megtartó, őrző, gondoskodó, közvetítő személye.
Szöveg. Maurer Péter
