Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

A szeretet szekerén

a-szeretet-szekeren-2„A SZERETET SZEKERÉN” címmel kiállítás nyílt Iváncon Rátkai Ferenc kántor alkotásaiból, életművéből az Ivánci Római Katolikus Egyházközség szervezésében, melyet 2021. augusztus 7-én nyitottak meg ünnepélyes keretek között a Falunapi szentmise után. A szentmisét Rátkai Imre Egyházasrádóc  plébánosa - Rátkai Ferenc testvére - celebrálta Kiss György atyával. Ezután megnyitották a kiállítást az érdeklődők előtt az ivánci iskolában. 

a-szeretet-szekerenRátkai Ferenc Horvátnádalján született szegény, katolikus hívő családba. 14 testvére közül hárman papok lettek. Ő az érettségi után az országos kántorképzőn oklevelet kapott, majd gordon művésztanári és zenekarvezetői diplomát szerzett. A rajzot és festészetet Artner Ferenc Munkácsi díjas festőművésztől tanulta, illetve a zenei alapokat a szombathelyi zeneiskolában sajátította el.

Budapesten dolgozott kántorkarnagyként, gyermekkórust vezetett. A Magyar Rádió gyermekkórusának énekszolfézs tanára és a Rajkó zenekar tanára volt. A Magyar Állami Operaház, és a Budapesti Filharmónia Társaság zenekarában 30 évig zenekari művészként dolgozott.

A mai napig büszke édesapjától tanult mesterségére, aki bognármesterként rengeteg szekérkereket készített a térségben. Ennek bizonyítéka is előkerült a kiállításon: Gyarmati Tibor polgármester meglepetésként a kiállításra odagurította azt az ereklyeként őrzött szekérkereket, melyet annak idején nagyapjának Rátkai Feri bácsi az édesapjával együtt készített a nagyszülői gazdaság részére.

a-szeretet-szekeren-3Feri bácsi elmesélte az életét vidám anekdotákkal fűszerezve, vagy épp megható, könnyfakasztó életképeket idézett fel a jelenlévőknek. A keserű kudarcairól épp úgy említést tett, mint a felemelő sikereiről. Monológját dalokkal, versekkel tette még hangulatosabbá, felesége iránt érzett háláját sem hagyta szó nélkül. Az élményekkel gazdag, tartalmas életút bemutatása után személyes beszélgetések közben mesélt az alkotásairól: a verseiről és a rajzairól, festményeiről is. Verseskötetét és dalgyűjteményét a helyszínen kézbe is vehette a nagyérdemű.

Kiállítása 2021. augusztus 22-ig tekinthető meg az ivánci iskolában (Kossuth Lajos utca 80.)

"Rátkai Ferenc szíve tele van derűs, szép énekekkel és szavakkal, mert ezt kapta kisgyermek korában. Egy 14 gyermekes családba született, ahol természetes volt a jóság, a derű, a hit, az imádság, a munka, az egyszerűség, az ének. A család szíve mindig tele volt Isten jelenlétével.” – Székely János szombathelyi püspök