Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Gersekaráti plébánia bucsuja

dsc-51802021. szeptember 19-én, vasárnap bucsui ünnepi szentmisére gyűlt össze Gersekarát apraja nagyja, hogy együtt ünnepeljenek. Az ünnepi szentmisét Ocsovai Grácián ferences szerzetes mutatta be, Andor Zoltán plébános, Kiss György, Huszár Balázs és Görbe László atyákkal együtt.

Grácián atya szentbeszédében a keresztet állította elénk,mint fő útmutatót az életünkben. Azt javasolta, kezdjük 5 keresztvetéssel a napot Krisztus 5 sebéért mert akkor a napunkon áldás lesz. 
Utalt arra is, hogy Szent Mihály arkangyalt nagyon szeressük hiszen ő segít minket adsc-5122 mennyországba. Kérjük a segítségét a gonosz ellen, oltalmazzon minket.
Többször visszautalt a keresztre, emlékeztetett minket arra, ha kapunk az életünkben keresztet azt csak Jézussal tudjuk elviselni. De ebben segítségünkre van a Szűzanya, az őrangyalunk és védőszentünk, akikkel könnyebben tudjuk elviselni a bajokat.

A szentmise záróáldása után, a gersekaráti tanácsadó testület elnökasszonya, köszöntötte a megjelentket, külön kiemelte Farkas Ferenc szobrászművészt, aki a Szent Mihály szobrot készítette. Köszönetet mondott mindenkinek, aki a nap széppé tételén fáradozott. Andor Zoltán plébános is köszönetét fejezte ki az önkormányzat és az egyházközség minden tagjának, különösen Hári Antalnak, aki irányította a feújítást.

A köszöntők után került sor a Szent Mihály szobor leleplezésére és megáldására, majd a Lourdes-i barlang megáldására.

A délutánt agapé zárta a templomkertben.