Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Zarándoklat Búcsúszentlászlóra

bucusztlaszlo2Még mindig a NEK eufóriájában vagyunk. De vannak, akik csak televízión, rádión keresztül tudtak bekapcsolódni az eseményekbe. Ezért hirdettük meg ezt a zarándoklatot, hogy fizikai zarándokúttal is be tudjanak kapcsolódni zarándok Egyházunkba, akik múlt héten ezt nem tudták megtenni.

Reggeli órákban gyülekeztek a hívek a kertvárosi templom mellett, hogy mihelyst megérkezik az autóbusz, már léphessenek is fel. Izgatottak voltak, várták ezt a napot, nem szerették volna, hogy miattuk késsünk.

Még egy megállóban volt felszállási lehetőség, és utána indultunk is első állomásunkhoz a keszthelyi karmelita, Kis Szent Teréz  bazilikába. Út közben imádkozva énekelve hangoltuk lelkünket a nap kegyelmeire. A Kármelhegyi Boldogasszony egykori szerzeteseinek templomában már a jelenlegi lelkipásztorok, Mezei András plébános és Bacsa Dávid káplán vártak bennünket. Bemutatták a templomot, meséltek az itteni, karmelita  lelkiségről, ami irányt ad egyházmegyés papi szolgálatuknak is. Majd megszólalt az orgona is, hogy zenei kísérettel szálljon imádságunk. Majd megtekinthettük a kerengőt, valamint a templomot.

Utunk a Helikon kastélyhoz vezetett, hogy a Festetics család ősi birtokát, mely az utóbbi időben jelentősen megújult, megtekintsük. Egy kis várakozás után idegenvezetőnk kíséretével megismerhettük a nemesi család történetét, mindennapjait, ránk hagyott értékeit. A tárlatvezetés után villámlátogatást tehettünk egy-egy választható tárlatnál. Volt, aki a vasútmodellt, mások a pálmaházat és madárparkot, és volt, aki a vadászkiállítást nézte meg.

Mivel csúszásban voltunk a séta és  a főtéri Nagyboldogasszony templom kimaradt (egybucusztlaszlo1 újabb ok, hogy egyszer visszatérjünk...).

Ebédünket a Park étteremben fogyasztottuk el, majd folytattuk utunkat Búcsúszentlászlóra.A híres kegyhelyen már vártak bennünket, így szakszerű templom- és helytörténeti ismertetőt hallgathattunk meg. A szentmise koronázta meg zarándokutunkat, amelyre néhánya kertvárosi hívő is eljött. Szentmisét követően betekinthettünk még az ősi, Szent László korabeli kápolnába is, majd a nap fáradságával, de bőséges kegyelmeivel hazatérhettünk. Hazafele utunk már hálaadó énekekkel és imádságokkal telt, mert úgy éreztük valóban kegyelmekben gazdag utunk volt.