Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

#Mindszenty Életkapuk - Új tárlat a bíboros életéről a Szily János Látogatóközpontban

mindszenty-kiallitas-37Mindszenty József életét bemutató tárlat nyílt Szombathelyen, a Szily János Látogatóközpontban. Jövőre emlékezünk Mindszenty bíboros születésének 130. évfordulójáról. 

mindszenty-kiallitas-18Köszöntőjében dr. Perger Gyula, a Szily János Egyházmegyei Gyűjtemény és Látogatóközpont vezetője kiemelte: több mint 46 éve, hogy 1975. május 6-án Mindszenty József bíboros meghalt Bécsben, befejezve nemzet és egyházsszolgálatát, amit mint a Vas megyei Felsőpaty káplánjaként kezdett és mint a világ apostola fejezett be. Ajka immár néma, de szavai tovább csengenek. Meghalt, de most is beszél hozzánk a Jó pásztor: az áldozatok vállalását, a szeretet titkát, a feltámadás és jövő reményét és Szent István örökségének megbecsülését. Mindszenty József a 20. század egyháztörténelmének egyik legkiemelkedőbb alakja, a közelmúlt magyar történelmének egyik legkiemelkedőbb személyisége, népe katolikus hitének és népe szabadságának védelmezője. Tanítása, lelkisége, példája ma is széles körben hat. Emlékét tisztelőinek sokasága veszi körül határainkon kívül-belül egyaránt. Ez a tisztelet vezetett minket is, hogy a születésének közelgő 130. évfordulója alkalmából, közel egy évig látogatható tárlatot rendezzünk.

mindszenty-kiallitas-19A kiállításon titokzatos ajtók nyílnak meg, amiken be lehet lépni. Ezeken nem csak Mindszenty atya életének történetét láthatjuk, hanem életszentsége titkába is betekinthetünk, mondta köszöntőjében Székely János. Honnan eredet Mindszenty atyában ez a különleges tűz? Hozta a családi otthonból, ahol példakép volt számára édesapja, édesanyja, az ő imádságos életük, amit átadtak fiúknak is. Milyen szép volna ha a mi családi otthonaink is kinyílnának az ég felé és a gyerekek megsejtenék az élet igazi célját, távlatát, mondta Székely János. 

mindszenty-kiallitas-13Mindszenty atya sokat dolgozott: plébánosként gondja volt a zalaegerszegi emberekre, iskolákat, kollégiumokat, plébániákat alapított Zala megyében, de később is szót emelt az elnyomottakért, kiszolgáltatottakért.

Életének titka, hogy Mindszenty József szívében mély és erős Isten keresés volt. Adventben és nagyböjtben hetente kétszer böjtölt, sokszor a földön aludt. Amíg tudott térdelve gyónt. 

Mindszenty József nem közéleti személyiség volt, hanem szent, mondta Székely János. Tűzzel élő ember. A szenvedés, az Andrássy út 60-ban töltött időszak érlelte meg őt, ott lett igazán Magyarország első számú papja, prímása.    

mindszenty-kiallitas-5A megnyitón köszöntőt mondott Ugron Imre, a Magyarországi Mindszenty Alapítvány megbízott kuratóriumi elnöke és Kovács Gergely posztulátor is, akinek vezetésével a megjelentek megtekinthették a kiállítást. Olyan különleges tárgyak is láthatók a kiállításon mint az a Mikes János megyéspüspök által szertartásokon viselt ornátus palástja amelyet Mindszenty atya a Székesegyház újraszentelésekor viselt 1947-ben. Vagy az az ágy, amelyben Mindszenty atya az esztergomi prímási palotában aludt. Az az asztal, amelyen a budapesti Amerikai Nagykövetségen töltött időszaka alatt misézett. És az a térdeplő, amelyet a Pázmáneumban használt a magánkápolnájában. 

mindszenty-kiallitas-202022. október 31-ig, keddtől szombatig 9 és 17 óra között korlátozások nélkül látogatható ez a különleges élményt nyújtó kiállítás.  

A kiállításmegnyitó visszahallgatható itt.