Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Nem a magam jóságát, hanem Krisztust kell adnom – átadták a Karitász önkénteseinek országos elismerését

KaritászA Katolikus Karitász már tíz éve ismeri el a Caritas Hungarica Díjjal azon önkéntesek munkáját, akik hosszú évek óta áldozatosan szolgálják rászoruló, magányos, beteg embertársainkat. Idén 47 önkéntes részesült az elismerésben, amelyet október 9-én, szombaton adott át Spányi Antal püspök, a Katolikus Karitász elnöke és Écsy Gábor a segélyszervezet igazgatója a Magyar Szentek Templomában Budapesten. A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász négy segítője is a díjazottak között van. 

A hálaadó szentmisén Spányi Antal szentbeszédében a tanúságtételre és Máriára mint példaképre hívta fel a jelenlévők figyelmét.  Az önkéntesek napi küzdelmeit a Karitász elnökeként is jól ismerő püspök, végül kiemelte: „Krisztust kell vinni az emberekhez. Nem a magam szeretetét, nem a magam bölcsességét, nem a magam jóságát, hanem Krisztust kell adnom. Csak akkor adhatom, ha valóban Krisztus él bennem. Hogyha nem én vagyok a fontos, én csak közvetítő vagyok, csak eszköz vagyok az Isten kezében. A második dolog ez: Krisztus eszközeként, Krisztus szeretetét viszem az emberekhez. S a harmadik - nem könnyebb -, hogy abban az emberben, akihez megyek, akivel találkozom, abban fölfedezzem Krisztust.

 

KaritászA szentmisét követően adták át az elismeréseket. A Katolikus Karitász vezetősége 2012-ben alapította meg a Caritas Hungarica Díjat, amelynek célja elismerni és értékelni a karitász önkéntesek különböző szociális területeken végzett példaértékű munkáját. A díj további célja az önkéntesség társadalmi megítélésének növelése, a karitatív tevékenységre való buzdítás. Az elismerést azok az önkéntesek kapják, akik a Katolikus Karitász tevékenysége során a legtöbbet tettek karitatív tevékenységben a rászorultakért: mint például az idősek, betegek, fogyatékkal élők és a társadalom peremére sodródott családok támogatása.

 

Zagyva Richárd, a Karitász országos igazgatóhelyettese így köszöntötte a díjazottakat: az elismerést kiérdemlő önkéntesek a Karitász tevékenysége során kiemelkedő módon és rendszeresen segítik embertársaikat. „Élelmiszerrel, gyógyszerrel, ruhákkal, bútorokkal és egyéb tárgyi adományokkal támogatják a nehéz szociális körülmények között élőket. Betegeket, magányos időseket látogatnak és sok időt szánnak a családok látogatására, szociális helyzetük felmérésére, hogy a legjobb helyre jusson a segítség. Különösen érzékenyek a legelesettebbek, az idősek, betegségben szenvedők és a gyermekek problémái iránt. Gratulálunk áldozatos, kiemelkedő és példaértékű tevékenységükhöz!”

 

Az önkéntesek nevében Dr. Horváth Sándor, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász önkéntese beszélt, kiemelve, hogy a Karitász munka mentes az előítéletektől, s igyekszik krízis helyzetben (délszláv háború, horvátországi földrengés) azonnali segítséget nyújtani.

 

 

 DÍJAZOTTAK EGYHÁZMEGYÉNKÉNT

Szombathelyi Egyházmegye

Dr. Horváth Sándor

Skrapits András

Skrapits Andrásné

Udvardi Zsuzsanna

 

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Pappné Fekete Mónika

Reviczky Éva

Szmolinka Zoltán Ignáczné

 

Egri Főegyházmegye

Bódis Alajosné

Magyar Lászlóné

Thurzóné Mustos Ildikó

Zsidó Zoltánné

 

Esztergom–Budapesti Főegyházmegye

Csaba Jánosné

Molnárné Bécsi Margit

Rendek Józsefné

Varga Sándorné

 

Győri Egyházmegye

Kutrovits Erzsébet

Muzslai Jánosné

 

Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye

Brévai Ferencné

Engert Józsefné

Petrezselyemné Forgács Magdolna

 

Kaposvári Egyházmegye

Dr. Bemné Schneider Mária

Jánosa Tiborné

Maronics Mária

 

Miskolci Főegyházmegye

Tóthné Kukola Mária

 

Nyíregyházi Egyházmegye

Lőrincz Péter

 

Pannonhalmi Egyházmegye

Farkas Ildikó

Nyáriné Gábriel Mónika

Szolnoki Gyula

 

Pécs Egyházmegyei

Fehér Józsefné

Gulyás Ildikó

Pintér Györgyné

Szeged–Csanádi Egyházmegye

Dr. Badóné Dr. Vekerdy Márta Irén

Daka Józsefné

Kissné Tapodi Terézia

Ratár Tiborné

 

Székesfehérvári Egyházmegye

Busicsné Pap Anna

Matuz Károlyné

Szarka Istvánné

Tarpataki Katalin

 

Váci Egyházmegye

Decsi Péterné

Lazsán Mihályné

Perjési Gáborné

dr. Pipicz Imre

 

Veszprémi Főegyházmegye

Horváthné Dr. Kovács Zsuzsanna

Kisné Lovasi Mária

Lovró Krisztina

Madár-Borbás Ildikó Mária