Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

Elsőáldozás Bazitán

mini-image00004Missziós vasárnapot különösen is emlékezetes ünnepként ülték meg a Zalaegerszeg-bazitai közösségben. Avilai Szent Teréz ünnepe volt a héten, így most tartották templomuk búcsú ünnepét és egyúttal két fiataljuk ezen a napon lett elsőáldozó.

14577-elsoaldozasIzgatottan készültek a helybeliek is, hogy szép kitakarított, feldíszített és ünneplőbe öltözött templom legyen az ünnepnapra. Elsőáldozóink pedig hittanórán készültek a szentségekhez járuláshoz. Pénteken volt első gyónásuk, most pedig első alkalommal járultak szentáldozáshoz. A templom színig telt a helybeli hívekkel és az elsőáldozók rokonaival. Szentmise közben Hanna és Kíra gyönyörűen megtanult versekkel is segítették a velük ünneplőket, hogy mi is megértsük, milyen öröm nekik ez a mostani alaklom.

Szentmise végén pedig ismét megható volt, amint a szülők imádkoztak gyermekeikért.

Isten áldása kísérje elsőáldozóinkat, hogy ami most elkezdődött bennük, azt missziós lelkülettel vigyék haza otthonaikba és közösségeikbe, hogy általuk mások is rátaláljanak Jézusra!