Szombathelyi Egyházmegye

Szécshenyi 2020 - Európai Szociális Alap

A Szombathelyi Egyházmegye működteti tovább a velemi Avar Hotelt

avar-szallo-felujitasa-28Kormányzati támogatással megújul a velemi Avar Hotel, amely a Szombathelyi Egyházmegye tulajdonába került, jelentette be 2021. november 18-án Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Ifjúsági tábort működtet majd az egyházmegye. 

avar-szallo-felujitasa-24Közel 2 évtizede áll üresen a velemi Avar Hotel. Az egykor szebb napokat és számtalan turistát fogadó épület állaga azóta folyamatosan romlott. A Szombathelyi Egyházmegye és a kormányzat közötti tárgyalások eredményeként azonban megkezdődött a felújítása és hasznosítása. Soltész Miklós a szálló udvarán tartott sajtótájékoztatón jelentette be: az állam a Szombathelyi Egyházmegyének adta a szállót, és segít annak felújításában is. Kezdetként 1 milliárd forintot biztosítanak a munkálatokra. Lelkigyakorlatos ház, ifjúsági táborhely, közösségi tér jön létre, szállás- és sportfunkciót kap az épület, de nem csak katolikus fiataloknak. Mindez jó a településnek, a környéknek is és jó mindazoknak akik itt dolgoznak, tehát a gazdaságnak is hasznos a felújítás. 

avar-szallo-felujitasa-3A megújulás több ütemben valósul meg, 2023-ban pedig már vendégeket is fogadhatnak. A martinus.hu-nak adott interjúban Soltész Miklós kiemelte: a kormányzat támogatja az egyházak, egyházi közösségek nagyobb társadalmi szerepvállalását legyen szó pl. köznevelésről vagy a szociális ágazatról. Részben az egyházak is aktívabbak ezen a téren mint korábban, másrészt a társadalom részéről is érződik a bizalom az egyházak által fenntartott, működtetett intézmények iránt. A velemi szálló felújítása egyszerre szolgálja az egyházmegyét, azokat a fiatalokat is akik – vallási hovatartozástól függetlenül – itt töltik majd az idejüket, növeli a település és a térség turisztikai vonzerejét, és segít, hogy az itt élők továbbra is helyben maradjanak. 

avar-szallo-felujitasa-20Ágh Péter a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: az elmúlt években jelentős támogatások érkeztek a térség egyházi épületeinek felújítására. Kiemelte a Kőszegen zajló fejlesztéseket, vagy a Celldömölkön nemrég átadott, megújult bencés kolostort. Hangsúlyozta: nem csak a városokban zajlanak ilyen jellegű beruházások, hanem a Magyar Falu Program részeként kistelepüléseken is. A beruházásokkal az adott települések is megszépülnek, hangsúlyozta Ágh Péter. 

avar-szallo-felujitasa-22A sajtótájékoztatót követően Vas megye több településére is ellátogatott Soltész Miklós. Kőszegen egyeztetett a Verbiták Szent Imre Missziósházának felújításáról és a további beruházásról. Járt a Szent Vér kápolnában, amelynek elkészültek az utólagos vízszigetelési munkái. Tárgyalt a Brenner-ház leendő többfunkciós közösségi házzá alakításának lehetőségéről. Gencsapátiban megtekintette a felújított Szent Jakab plébániatemplomot, Vépen az Urunk színeváltozása templomot, mindkét helyen szó esett a további tennivalókról is. Sárváron a Szent László Katolikus Általános Iskolában a meglévő műemlék épületrész felújításának terveit ismerte meg. (www.vaol.hu)